Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Tringli István: Az 1481. évi szlavóniai közgyűlés

emberének Velencében élnie, „mivel —írta — Thuz János szerencséjének és helyzetének ilyen változására semmiféle elfogadható okot nem találtam."

85 Bonfini is hasonlóan nyilatkozott. Vagy mégsem? Sorai között olvasva a bukás körülményei és annak egy feltételezett oka meglelhető. „Thuz Jánost is beidézték; amikor ezt a királlyal közölték, rögtön rávágta, hogy az nem fog megjelenni a bíróságon. Ugyanis kitűnt származásával és vagyonával..." Azt már láttuk, hogy nem holmi körösi szolgabírák önálló akciójaként idézték meg a tárnokmestert, e mögött a király állt, aki ezután — ismerve báróját — mondhatta, hogy úgysem jelenik majd meg a közgyűlés előtt, így aztán nem kerüli el a levelesítést. Ezután sorsa már a király kegyelmétől függött, aki — ahogy ez a radkersburgi egyezségből kitűnik — kíméletesen kezelte az ügyet. „Ám ráesett a király gyanúja vagy haragja — folytatta Bonfini —; az okot senki sem ismerte kellőképpen; Szlavóniában és Pannóniában számos kastélya volt." A történetíró nagyon finoman, de a mondat második részében már választ is adott a miértre, ami minden bizonnyal megegyezett az udvari emberek véleményével, Thuz Jánosnak birtokai miatt kellett száműzetésbe mennie. A kíméletes eljárást az tehette szükségessé, hogy élénken élt még Beckensloer János esztergomi érsek 1476-os szökésének emléke és az azt követő diplomáciai bonyodalmak. Az Osvát püspöknek adott kegyelem mögött is ez a megfontolás húzódhatott meg. A Thuzok és a Perényiek példájából ítélve Mátyás az 1480-as években magányosan döntő fejedelemként jelenik meg előttünk. Udvarában nem a kimondott szó vezette a jó politikusokat, hanem azok jutottak előre, akik jól számították ki a fejedelem akaratát, a király gondolatainak értése és utasításainak végrehajtása számított erénynek. A bűntettek és az újkori állam születése A középkori jogfelfogás a hatalmaskodást nem tekintette bűntettnek, sőt önmagában elítélendő cselekménynek sem. Nemesembert természetszerűleg megillette az a jog, hogy erővel — azaz hatalmasul — védje meg jogait. Csak akkor „bukott el" valaki hatalmaskodásért, ha kiderült, hogy erővel való fellépése jogtalan volt. A királlyal való szembeszegülést súlyosabban ítélték meg. A két fél — a király és nemesei — különbözőképpen vélekedtek erről, a 13. századtól kezdve mindkét oldalon felkészült jogászok dolgozták ki a hűtlenség és az ellenállási jog korábban is meglévő gyakorlatát kifinomult elvekké. A hűtlenség speciális, egyetlen kategóriába sem sorolható cselekmény lett a későközépkori Európában.

86 Államnak nevezzük azt az intézményt, mely egy országban monopolizálja az erőszak alkalmazását, ahol e monopóliumot csak az önvédelem céljából léphetik át az alattvalók. Az ókori, középkori államról szóló értelmezések mind 85 Galeotto Marzio: Mátyás királynak kiváló, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről szóló könyv. Ford. Kardos Tibor Bp. 1977. 89. 86 Fritz Kern: Gottesgnadentum und Widerstandsrecht im frühen Mittelalter. Leipzig, 1914; Ottó Brunner: Land und Herrschafft. Grundfragen der territorialen Verfassungsgeschichte Südostdeutschlands im Mittelalter. Brünn- München- Wien, 1942. 2-