Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

Jellemző Barkóczy Krisztina gondolkozására, hogy még a saját tisztjei ellen is kikel, ha azok a szegénységgel embertelenül bánnak. Az 1712. évben például megírta az urának, hogy a tisztek úgy akarnak vele bánni, mint az özvegyaszszonyokkal szokás.

1 «Fekete Jánosnak — írja — áok a rendetlen kegyetlenáége a ázegényáégen, s most a serfőzővel is rendetlenül bánván, Írattam rúla neki. Furiáskodik, rám ír ; cááázárt iá áxolgált s nekem nem tetszik ; dicséri magát, mocskolja a mellettem valókat. »

2 1 Erre Károlyi ezt felelte neki : «Ha veled úgy akarnak bánni szívem, mint az özvegyasszonnyal, bánjál úgy velők, mint Károlyi Sándorné !» 2 1712 juli. Nagy Károlyból. Károlyi e levélre azonnal intézkedett Fekete elbocsátása ügyében. Érdemes megemlítenünk itt, hogy Károlyinak minő elvei voltak a cselédekről. A feleségének írja 1704-ben az érdekes sorokat : «Az ázolga valamint hiba nélkül nem lehet, ázintén úgy az ura vétek nékül nincóen, de bolond úr az, azki kicóiny vétekért megveti az ózolgáját; annál bolondabb az ózolga, ha kevéá feddéóért vagy intéáért megutálja jó urát. Én azért tovább is kívánok szolgálatával élni, de úgy, hogy az intést is felvegye, mert másként, ha szólnom sem volna szabad, uram lenne. » (U. o. 1704 ápril. Barkóczy Krisztinához.)