Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

a károlyvidéki sváb telepítés. A beköltöző svábok rongyosan egy fillér és egy harapás kenyér nélkül jöttek oda, ahol akkor pénzen sem lehetett kenyeret kapni ! Gondolhatjuk, minő napok voltak ezek Barkóczy Krisztinára ! Segíteni akart a szegényeken és nem tudott; vigasztalni akarta őket s maga számára sem talált vigaszt. Ha az Isten azt a kegyelmet adta volna — írja az urának — hogy se egyen, se máson törődni ne tudna, boldognak tartaná magát! Vagy ha belső gyötrelemmel is, de legalább el tudná rejteni, ami a szívét nyomja, nagy könnyebbségére volna. De a sors ezt megvonta tőle, tehát ki kell ontania belső indulatát, hogy megkönynyüdjék. Elég baj rá nézve, hogy az ő szorongása másoknak bolondságnak tetszik, s szánakodásra nem indulnak, mert hasonló szenvedések nem ostromolják őket. alóten oótora az, mikor áenki óincó ózánója az embernek nyomorűáágában, hanem cóak kordélynak vélik. El is kell viselni, míg Isten által nem viszi a nyugodalomra számkivetett állapotjából a maga hiveit.»* * Károlyi nemzetség levélt. 1712 aug. 5. NagyKároly. «Az én kedves uramnak, tekintetes és