Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)
IV. Barkóczy Krisztina gazdasszonykodása
hogy ennek veázettóége nincóen, cáak nagy vadóága. 1 Másként úgy hiszem, mind rajtunk vesz. A köbölháti plébánus kiönti, azt mondja a hordójáért.^ 2 Megesvén a szüret, elkövetkezett a borgazdálkodás. A forrás után jelenti aztán az urának, hogy «a borokat valóban dicsérik; az veresét tegnap kóstolom, de nekem elég vadnak tetszik)). 3 Mint jó gazdasszony, alig várta, hogy az idő melegre térjen, s a mező zöldbe boruljon. 4 A szép tavaszi időn az ő lelke is vidult. ftOrömest búcsút adunk a télnek — írja egyik levelében — de nem akar elhagyni. » A hosszú és erős téltől mindég félt. Nem csak azért, mert unalmat hozott a házra, hanem főleg amiatt, mert a tél a betegségekkel karöltve szokott járni. Ezért a tél közeledtére a hangulata is borúsra változott. «Az árvíz már derekasan elfogott bennünket — írja egyik levelében — egy szélfordulat s állandó fagy 1 Savanyúsága. 2 Károlyi levéltár. 1717 szept. 19. Bátorkeszi. 3 U. o. okt. 19. 4 Leveleiben többször panaszkodik, hogy a szobái hidegek, s elégséges melegre vinni nem tudja.