Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

Krisztina is szemtanuja volt. Képzelhetjük a szerető nő rémületét, mikor a férjét villogó karddal a kezében látta a németekre rohanni ! A rémülete azonban nem sokáig tartott. A vihar hamar elült és ismét kisütött a nap. S a boldog asszony mint valami félistent, úgy ölelgette bátor férjét. Ily módon teltek Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina ifjúságának legszebb évei. Zavaros, viharos idők jártak akkor nálunk, s minden esztendő meghozta a maga bánatát, a maga veszedelmét. És az egyiken még túl sem estek, már rájuk nehezedett a másik. Aztán a mondhatatlan szűk idők az életet is nagyon megnehezítették ; s nekik nemcsak magukról kellett gondoskodniuk, hanem az éhező szegénység gondja is rájuk nehezedett. Fejüket álomra tehát gond nélkül sohasem hajthatták le, sohasem tudhatták, mire virradnak másnap. De ami külső örömet az élet megvont tőlük, azt egymásban föltalálták. A folytonos baj, a meg nem szűnő csapás közelebb vitte őket egymáshoz s megnyitotta sziveiket. Vigaszt, enyhülést s biztatást a jövőre egymás lelkében kerestek és talál-