Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

Eszerint Barkóczy Krisztina még ingadozott, merre meneküljön. Azonban ugyanezen levele végén megírja, hogy most jött a posta s jelenti, hogy a svékus a törökkelés tatárral már bement Lengyelországba, s így a dolgok megváltoztak. «Ezt ugyan — írja — nem hinném, de as» eátoe izené urunk (Rákóczi), hogy ne induljak,...

1 míg nem izen; most van oda Vay uram, s ő kegyelme fogja meghozni».

2 Barkóczy Krisztina tehát Rákóczi tanácsára nem indult el Munkácsról. Január 8-án megnyugvással írja az urának: «Én itt vagyok! Tovább Isten mit rendel felőlem, álljon szent akaratjában. Mind kegyelmedre s reám tudom gondot viseb.

3 Egy napra rá azonban már azt jelenti a férjének, hogy elindult volna, «ha bizonyos dolog meg nem gátolt volna, melynek okáról írnom nem szükség. Tudom az fejedelem mindenekről tudósította kegyel1 Olvashatatlan szó. 2 U. o. 1711 január 7. Munkács. Levelét így fejezi be : cMost kegyelmed levelét vévén, ha az nem volna is való, csak megtartózkodom ; félek mindazáltal, Moldovában is fölfordult az allapot». 3 U. o. 1711 janár 8.