Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

katonák a boá&orkányokat, nem kell ott kedi bíró* ! Elérkezvén az 1710. esztendő, vele az eddigiekhez új csapás szegődött. A rettenetes pestis kezdé az áldozatokat szedegetni. A Tisza hátán csakhamar minden rend megbomlott. A kétségbeesett nép abbahagyott minden munkát s ide-oda szaladt a halál elől. A halottak jó részét el sem temették, s a bűzhödt levegő ujabb betegségeket keltett életre.

1 Mind e bajhoz még az is járult, hogy a kurucok hadi szerencséje is leáldozóban volt. Magán Károlyin néha nagy kedvetlenség és idegesség vett erőt, s ez a körülmény az amúgy is ezer gonddal küzködő Barkóczy Krisztinát is nagyon leverte.

2 A jó asszony eleinte azt hitte, hogy 1 U. o. 1710 juli 9. és aug. 18. 2 U. o. 1710 juli 1-én A szegény asszony nem tudván mire vélni az ura idegességét, azt írta neki, hogy talán nem jó értelemmel olvasta a levelét. «Az Istenért édesem — írja — ne vegye Ítélettel szives szándékból írt levelemet, hiszen jól tudja kegyelmed, milyen boldogtalan vagyok a magam dolgainak folytatására s emberem sincs, aki tanácsot adjon s így kegyelmedet kell búsítani, Isten kegyelmedet rendelvén gondviselőnknek. »