Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

tam ; én örömest most elvinnélek, ha kedved lenne hozzá. Már lássad szívem, s ha feljösz, míg oda megyek is készülgess. Hiszem édesem az mentéd alá kitelik a bélés akármelyik mentém alól. Egy nélkül ellehetek én.» * Úgy ez a levél, mint Barkóczy Krisztina válasza világosan hirdetik, minő anyagi viszonyok közt éltek akkor. A hatalmas Károlyi Sándornénak nem telik új mentebélésre, tehát az ura öreg mentéjének a bélését fejti ki, s azt használja fel! A férj és feleség eddigi levelei kétségtelenül bizonyítják, hogy immár öt éve alig látták egymást. A szakadatlanul folyó háború és az azzal járó teendő Károlyit még a téli hónapokban is elszakítá a családjától. Barkóczy Krisztina tehát bánatával és gondjaival egyedül maradt. Csak az 1708. esztendő hozott e tekintetben némi kis változást — talán némi örömöt is. Nemcsak az urát látta viszont, de magát a fejedelmet is vendégül tisztelhette. Rákóczi Ferenc ugyanis 1708 február 1-én * U. o. Jármi, 1707 nov. 29. A maga megbízatására Károlyi ez érdekes megjegyzést teszi: «Én szintén úgy félek ő felségétől, hogy az nyakamba veti, az kit kerülök.» Takáts : Szálai Barkóczy Krisztina. 10