Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
területet Boiohemumnak nevezték. Innen származik a mai Csehország német Böhmen neve. Hosszú ideig élhettek itt és vitézül ellenállva a kimberek délre vonuló áradatának, csak a rómaiak kényszerítették őket újból vándorlásra. Ugyanis Drusus Kr. u. 15-ben a Rajnánál tönkreverte a markomannokat, akik azután menekülve rátörtek a bójokra és azokat kivándorlásra kényszerítették. Ezek felszedve sátorfájukat, a Dunán átkelve, az Alpesek és a Duna között lakó törzsrokonaiktól, a tauriskoktól keletre, a Pelso vagy Peiso tó (a Balaton és a Fertő közös neve) mellékén telepedtek le. 1 Itt lassankint új erőre kaptak és a thrák eredetű szomszédjaikkal, a dákokkal kerültek összeütközésbe. A hadivállalkozást a tauriskok is segítették, akiknek ekkor Kritasiros volt a királya. A Patissos folyó (a Tisza) mellett azonban a Burvista király vezetése alatt küzdő dákok lettek a győztesek. A bójok hatalma a dunántúli részeken szétfoszlott és tartományukat a dákok annyira elpusztították, hogy még jó száz esztendeig csak mint a bójok pusztaságát (desertum Boiorum) emlegették még a római uralom idejében is. A meggyengült bój törzs maradványai a Dunántúl nyugati részében az azalokkal együtt telepedett le. Ptolemaeus itt említi őket, de jelentőségüket elvesztették és az Augustus emlékét hirdető táblán szereplő 43 alpesi nép között már említve sincsenek. Pannónia északkeleti határán és a Felvidéken a cothinok telepedtek meg és ők lehettek az ottani bányaművelés megindítói. Tacitus azt írja róluk, hogy vasbányászatot űztek. Tőlük nyugatra az ósz nép tanyázott. A karnok a ma is róluk Krajnának nevezett területen laktak. Vándorlásaikat homály fedi, de valószínű, hogy a keltaság legrégibb ágához tartoznak. Tőlük délkeletre a japodok laktak az Adria és a mai Horvátország területén. Fővárosuk Metulon (Möttling) volt Károlyváros közelében. 2 Jelentősebbek megyénk szempontjából a vindelicusok. Ezek a rhaetekkel együtt a mai osztrák Alpok vidékét lakták és nevüket és nyelvüket számos hely és folyónév őrizte meg. Vindobona (Bécs), Vindomara, Vindomagus és leghíresebb városuk Augusta VindeIicorum latin nevei az ősi kelta nevet őrizték meg. Apróbb törzsekre voltak oszolva és korán római uralom alá jutottak és Augustus sír1 BoTovszhjy : i. m. 32—33. lk. » Hubert : i. m. 70-71. lk. — Borovszkt) : i. m. 33-34. lk.