Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

visszaverésére száz jó gyalogos katonát állítsanak fegyverbe és küldjenek nyolc nap múlva Bécsújhelybe.

1 Ugyanebben az időben, amikor Sopron városa és a zálogbavetett nyugati megyei területek lakosságának békéjét osztrák urak és zsoldosaik átvonulása és pusztítása dúlta fel, a megye keleti részeiben aránylagos békesség honolt. A Frigyes elleni fellépése a királynak arra késztette a vármegye közönségét, hogy a Kálón (Sajtoskál) 1456 július 26-án tartott sedriáról egyik alispánjukat, Völcseji Gergelyt, követként a városhoz

2 és a Bécsben időző királyhoz küldjék. Ez a Völcseji Gergely volt az, aki augusztus 2-án Bécsben kelt levelében értesítette a soproni polgárokat — és kétségtelenül ugyanekkor a megyét is, — hogy Hunyadi Jánostól augusztus 1 -én egy ember érkezett, aki hírülhozta, hogy a török Nándorfehérvárnál csúfos vereséget szenvedett, úgyhogy csak a szultán és a lovasság egyrésze tudott megmenekülni, az egész gyalogság elpusztult és az összes hadi felszerelés a győzők kezébe esett.

3 Amíg tehát a Száva torkolatánál Hunyadi, Capistranó, az egyik Kanizsai, Rozgonyi és Kórógyi diadalmas harcukat vívták a keresztény nyugat védelmében, addig a német-római szent birodalom császárja a gyermek magyar királlyal eredménytelen és gyászos tehetetlenségüket kölcsönösen eláruló küzdelembe merült, mitsem törődve a magasztos céllal, a török visszaszorításával. A sopronmegyei magyar urak örök büszkesége lesz, hogy egy Kanizsai, egy Rozgonyi és kétségtelenül kiterjedt rokonságuk és számos familiárisuk, fölismerve az igazi veszélyt, nem a házuktájékát földúló zsoldosok, hanem a nemzetet létében fenyegető veszély ellen harcoltak. * * * A nándorfehérvári győzelemmel egyidőben, amit sem a győztes Hunyadi János, sem Capistranói Szent János nem éltek sokkal túl, Frigyes és László között is helyreállt a béke. Frigyes megegyezett az ellene támadt urakkal és így erről a részről most egyelőre nem fenyegetett veszély. Itt maradtak azonban a régi és új zsoldosok, akiknek egyrésze kóborolva járta a vidéket, másrésze pedig egyes urak szolgálatába állva, várakból folytatta a rabló és dúló életet. Mi sem természetesebb, hogy ebből a gyöngy életből a macskakőiek is sietve kivették részüket. 'Házi, I. 4. 114-115. lk. 3

Házi, I. 4. 116-117. lk. 2 Házi, I. 4. 113. 1.