Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
pontosan, hogy melyik országhatárról van szó, de valószínű, hogy ha a déli határok védelmét is célozta Stibor vajda 1413. évi fővezérsége, a nyugati határok sem maradhattak védelem nélkül és így Vettaui Smiló soproni kapitánykodásának továbbra is meg volt minden létalapja. Smiló még 1420-ban is városkapitány volt. 1 Valószínű különben az is, hogy 1413 nyarán egy kisebb osztrák betörés történt Sopron vármegye területére. 1413 július 19-én ugyanis Kanizsai István Szarvkőn kelt levelében arra kérte Sopron város tanácsát, hogy egy Siebenhirter seregéből való foglyukat további értesítéséig ne végezzék ki. 2 Kanizsai István ekkor már minden valószínűség szerint Sopron vármegye főispánja volt. Szécsi Miklós 1410-ben megvált tárnokmesteri méltóságától 3 és sopronvármegyei ügyekkel kapcsolatban sem említik többé nevét. Kanizsai János prímásnak a Sárkány-rend alapítása körüli dolgokban való beavatottsága már magában véve is feltételezi, hogy a király, ha udvari méltóságokkal nem is tüntette ki a Kanizsaiakat, hódolatukat örömmel vette tudomásul. Kanizsai István főispánkodását valószínűleg Szécsi Miklós tárnokmesteri és soproni főispáni méltóságától való megválása idejében, 1410-ben nyerte el. Közötte és királya között a viszony ismét szívélyesebb lett. 1413 októberében Zsigmond király Kanizsai István birtokán, Kismartonban időzött. 4 A király nem volt idegen Kismartonban, hiszen már 1386-ban és 5 1392 februárjában csaknem huszonkét esztendővel az októberi találkozás előtt járt már a városban. A Kanizsaiak hatalma akkor a delelőjén állt és a király maga az egyház és az ország nagyjaival, Kanizsai István nászünnepén volt jelen. 6 Két évtized sok küzdelmet és kiábrándulást hozó napjai után ismét Kanizsai István volt a vendéglátó gazda. Húsz esztendő nagy idő. A király is, Kanizsai is más szemmel nézték már az életet. Kanizsai István többé nem akart más lenni, mint az ország nyugati végeinek, őseitől örökölt földjének védelmezője. Birtokszerzési törekvései minimálisak voltak és leginkább csak oldalági rokonainak földjeire tartott igényt. A király pedig hagyta élni tisz1 V. ö. Házi, I. 2. 248. 1. 'Házi, I. 2. 72-73. lk. 2 Házi, I. 2. 69. 1. 5 Mill. Tört. 395. 1. 3 Hóman-Szekjü, III. melléklete. 8 Nagy, I. 504-505. lk.