Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

között. Lőrinc ugyanis 1319-ben Bot (Both) fia, István magva­szakadt soproni nemes birtokát kapta meg királyi adományul. 1 Ugyanezt a birtokot a maga és a testvére, György számára Miklós váradi prépost is elkérte, annál is inkább, mert azt őseitől — Ka­rácsonyi, az Osli-nemzetség Móroc-ágából származónak véli őket, pedig Herbort fia Herbort fiai voltak, — jogtalanul elidegenítették, Dicsket ugyanis 1308-ban Herbort fia István Gyalókai Istvánnak ajándékozta. Garablyánt, Gyalókát és Dicsket azonban Lőrinc kapta meg a királytól. A rokonok tehát úgy egyeztek meg, hogy a három vitás falut egymás között megfelezték és ezt a királynak is jóvá­hagyás végett bejelentették. 2 Nem ilyen bonyolult nemzetségi birtokosztállyal találkozunk 1325-ben, amikor január 15-én a győri káptalan előtt Osli-nembeli Imre fiai, továbbá Osli fiai és harmadik részről Jakab fiai a magban szakadt András fiainak csornai, beledi, csapodi és szerdahelyi birtok­részein megosztoztak. 3 Igen jellemző a Kanizsaiak birtokainak az egyéb Osli-nemzet­ségi birtokoktól való merev elkülönülésére, hogy Kanizsai Lőrinc halála után birtokosztály a Kanizsaiak és a nemzetség többi tagjai között elő nem fordult. Ezzel szemben az Ostffy- és a Viczay-család ősei még a XIV. század második felében is osztozkodtak a nemzetségi birtokjog alapján. * * * A nemzetségi birtok részekre való osztása a nagy nemzet­ségeknél már meglehetős régen szokásba lehetett. Az Osliak 1230. évi csornai monostor részére szóló adománylevele is már különböző nemzetségtagok birtokrészeiről beszél. 4 Az 1250. évi birtokosztoz­kodásban még mindig nemzetségi alapon állnak a felek, bár ez már kifejezetten ági osztozkodás, amennyiben csak Osli és Beled fiai szerepelnek benne, de a nemzetség Surtól és Móroctól származó tagjait már meg sem említik. 5 1 Nagy, I. 84- 86. lk. 2 Nagy, I. 95-96. lk. — Karácsonyi, II. 415-416. lk. — 1308-ra lásd: Nagy, I. 69. 1. 'Nagy, I. 102-103. lk. 'Nagy, I. 17-18. lk. 5 Nagy, I. 22-23. lk. Sopron vármegye története. 44 689

Next

/
Thumbnails
Contents