Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

ország nagyobb városaiban kereskedelmi és egyúttal pénzügyi központokat létesítsen. Ennek a városfejlesztési politikának volt az egyik eredménye, hogy 1324-ben, Sopron városát emelni és gyarapítani óhajtván, különös kegyelméről és pártfogásáról biztosította mindazokat a szabadállapotú keresztényeket és zsidókat, akik a városban szándékoztak letelepedni. Ugyanekkor meghagyta a megyei nemeseknek és jobbágyaiknak, hogy a Sopronba menőket se személyükben, se vagyonúkban semmiféle módon ne bántalmazzák, mert az illetőkkel, ha rendeletét megszegik, királyi haragját fogja éreztetni.

1 A zsidóknak Sopron városában való letelepedése a megye gazdasági életében is nagy jelentőséggel bírt, mert ez a népréteg volt az, amely elsősorban foglalkozott pénzüzletekkel, kölcsönökkel. Ezeknél a többnyire németországi és osztrák származású zsidó hitelezőknél Nagy Lajos korában különösen a Nagymartoniak voltak érdekelve. Ezekből az ügyletekből azonban az is kitűnik, hogy a magyar nagybirtokosok maguk is kiváló gazdasági érzékkel voltak megáldva és egymásközött nagy pénzügyi akciókat bonyolítottak le. Ilyen pénzügyi vonatkozásokat találunk a pozsonyi káptalan egyik, 1353 március 15-én kiállított iratában. Nagymartom Német Miklós, a Lőrinc mester fia, ugyanis személyesen megjelent a pozsonyi káptalan előtt és kijelentette, hogy rokonaitól, a Sopron megyében birtokos Csornai Lőrinc, Benedek és János nevű fiaitól hétszáz font dénárt vett kölcsön. Ezzel a hatalmas összeggel azt az adósságát akarta kiegyenlíteni, amely a Sopronban lakó Izrael zsidónál volt a terhére írva. Erre a pénzre azért volt akkoriban szüksége, mert a királyt a litvánok elleni háborúba kísérte el, továbbá pedig, mert István királyi herceg feleségét, a német-római császár Anna nevű leányát, hazánkba kísérő követségnek is a tagja volt. Ezek a kötelezettségek természetes, hogy sok pénzt emésztettek fel. A ránehezedő adósságtól úgy akart megszabadulni, hogy négy falujának felét, közöttük a megnevezett komárommegyei Újfalut, Biolch-ot és Pélt Kanizsai Benedeknek és Jánosnak zálogba adta, megjegyezvén, hogy ugyanannyi összegért, tehát hétszáz font dénárért visszaválthatja.

2 1 Magyar-zsidó oklevéltár. I. 61—62. lk. — Házi, I. 1. 41. 1. 8 Magyar-zsidó oklevéltár, I. 69—70. lk. — Anjoukori okmt. VI. 45. — M. 0. D. L. 4338.