Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

nedvességet igénylő fajták uralmát kisebb területre szorította. Ugyanez kedvezett a szárazságot tűrő fajták elterjedésének. Ma az előbbit a noricumi flóraterület, az utóbbit pedig a pannóniai képviseli. A két terület mai elhatárolásában nagyrésze van az emberi munkának. Amint vidékünkön megtelepült az ember, csakhamar nagy változásokat teremtett az erdő összefüggésében és eloszlásában. A földművelésnek szántóföldre és legelőre volt szüksége, amit ezen a tájon, csak erdőirtással lehetett elérni. A jelentősebb mérvű erdőirtás a római korig nyúlik vissza, mert akkor vették nagyobb mértékben mezőgazdasági művelés alá vidékünket. Helyenként teljesen kiirtották az erdőt, másutt csak ritkították. A kiirtott erdőség földje azóta csaknem mindig mezőgazdasági művelés alatt állott és valószínűleg csak igen csekély az irtások nyomán keletkezett új erdőcskék száma. A népesség szaporodtával és a közlekedési eszközök tökéletesedésével egyre több termőterületre lett szükség, aminek következtében az erdőség mind magasabb tájakra húzódott vissza. íme, így nőtt bele az ember a táj alakzatába és így alakította át munkájával annak arculatát.

1 * * * Nem lenne teljes megyénk földrajzáról alkotott képünk, ha nagy vonásokban az egykor itt élt és most itt élő állatvilágot nem ismernénk meg. Az állat ellensége és munkatársa volt az embernek és mint ilyen épúgy része a tájnak, mint az ember. A megyénk területét hajdan borító tenger szintén hazája volt az állati lényeknek. Ezek megkövesedett maradványait tárják elénk a harmadkori rétegek, amelyek közül különösen a miocénkoriak gazdagok a kövületekben. Maga a lajtamészkő is meszet kiválasztó tengeri moszatokból áll. Számos foraminiferát és sekély, 18—20° C-ú vízben élt korallokat és szirtkorallokat találunk, amelyek helyenként valódi meszes korallszirteket képeznek. De szerepeltek a tüskésbőrűek és brachiopodák (karlábúak) is. A legnagyobb gazdagságot azonban a különféle kagylók mutatják, amelyek közül nem egy igen szép megtartású és dísze a múzeumoknak. Tengerünket azonban a vizek hiénája, a cápa sem kerülte el. Ilyen őscápa-fogat találtak a szentmargitai lajtamészkőbányában, ahonnan különben 1878-ban 1 Treitz : Jelentés az 1912. évben végzett agrogeologiai felvételekről, i. m. 224. 1.