Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

az apát engedélyével, akkor annak is évi cenzust kell fizetnie, mint a többi telepesnek. 1 Ennek az 1288. évi oklevélnek a szerkezete megfelel a nádori oklevelek szerkezetének, de a cenzusnak újból való hangsúlyozása már nagyon is feltűnő és a célzatosság gyanújába keveri úgy ezt, mint az 1285-i oklevelet. Bár az eredeti oklevél nem maradt fenn és csak másolatból ismerjük ezt az iratot, Szentpétery Imre, a nádori okleve­lekkel való egyezés ellenére is, hamisítványnak tartja. Ugyanis, ha az 1285. évi oklevél hiteles, akkor mi szükség volt az 1288. évi oklevélre. Az 1288. évi hitelessége viszont annak a hitelességét zárja ki. Leg­valószínűbb tehát annak a feltételezése, hogy mind a két oklevél a cenzus megszerzésének érdekében készült célzatos koholmány. 2 Szentpétery Imre erre vonatkozó érvei igen jellemzőek a hanyatló XIII. század erkölcsi állapotaira és ezért azokat a következőkben vázoljuk. Kőszegi Henrik nádor, soproni főispán 1285 június I6-án kelt Laztay adományozásáról szóló első — tehát nem a cenzusról szóló — oklevelének, eredetije 3 Heiligenkreuztben az apátsági levéltárban, 1297. évi, III. Endre királytól származó átirata pedig Budapesten az Országos Levéltárban van meg. 4 Ezen 1297. évi átíró oklevél ellen a szokottnál kissé fakóbb színű írásán és a pecsét erőszakosnak látszó letépésén kívül egyéb kifogást nem emelhetünk. Ami önmagában véve a hitelesség kétségbevonására nem jogosít fel. Szerkezete kifogás­talan, írása azonos több hiteles oklevél írásával és kétségtelenül III. Endre király okleveleinek egyik rokonírású csoportjába tartozik. Ezek a körülmények mind az 1297. évi királyi átirat hitelessége mellett szólnak. Márpedig, ha az 1297. évi III. Endre-féle oklevél hiteles, akkor érthetetlen, hogy a monostor, amelynek 1285-ből és 1288-ból ennél az átiratnál több jogot biztosító oklevelek voltak a birtokában, 1297-ben miért éppen a legkevesebb jogot biztosító oklevelét irattá át a királlyal. Ennek aligha lehet más magyarázata, mint az, hogy vagy nem merték a másik két oklevelet megerősítés végett bemutatni, vagy pedig még nem is volt meg 1297-ben a másik két, több jogot 1 Fejér, V. 3. 441.1. 3 Fejér, V. 3. 308.1. 2 Szentpétery i. m. 44-45. lk. 4 Fejér, VI. 2. 67. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents