Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

csak egyik része volt. Az itt elterülő várföldeket ugyanis a király azon okokból kifolyólag, amelyeket már a Miskolc-nembeli Domonkos bán birtokaival kapcsolatban láttunk, eladományozta híveinek. Lát­tuk, hogy ha nem volt ősi birtok, akkor ilyen adomány révén jutha­tott II. Endre uralkodásának elején, talán éppen Szentföldön teljesí­tett szolgálatainak fejében, vagyis költségmegtérítés címén ez a terület Szák-nembeli Barc fia Miklós soproni ispán kezébe. Ennek magva­szakadta után pedig visszaszállván a királyra, IV. Béla a hűséges Aba­nembeli Lőrincnek adományozta ismét. Aba-nembeli Lőrinc a birtoktest ősi középpontjában, a megszálló törzstöredék nevét viselő Nyéken telepedett le állandóan és ezért őt és utódait Nyékieknek is nevezték. Aba Lőrinc fiai, Károly Róbert királyunktól 1317-ben hűségükért és szenvedéseik írjául a szlavóniai (ma Horvátország) Atyina és Nóvák nagyterjedelmű uradalmait, két kővárral, Atyinával és Dornóccal, kapták adományul. 1 Ettől az időtől kezdve az Aba­nemzetségnek ezt a Nyéki-ágát Atyinai-ágnak kezdték nevezni és így vált ismeretessé a későbbi századokban. A Miskolcok és Abák soproni birtokai nagyjából felölelik az egykori locsmándi királyi vármegye területét. Az eladományozott nagykiterjedésű királyi várföldek között kisebb királyi adomány­birtokok, kevés nemzetségi ősi szállásföld, továbbá a királyi szabad várjobbágyok földjei helyezkedtek el. Ezek a területek azonban egybe­vetve, lehetővé teszik az egykori locsmándi szállásbirtokok és királyi várföldek elhelyezkedésének térképre vázolását. * * * Sopron vármegye területén birtokos odaszármazott ősi nemzet­ségek legmagyarabbika a Csák-nemzetség volt. Anonymus hitelesnek tekinthető adata szerint őse a honfoglaló Előd vezér volt, aki Árpád fejedelemtől a fejedelmi nemzetség birtokainak közelébe eső Vértes erdőt kapta. Itt építette Elődnek Szabolcs nevű fiától származó uno­kája, Csák, a róla elnevezett várat. Ez a vár Kézai idejében, 1280 táján már elpusztult, de a Fehérvártól keletre eső Szabolcs nevű helységgel együtt a nemzetség törzsbirtokainak magvát képezte. A nemzetség tagjainak sorában számos Csák, Előd és Szabolcs nevű volt, ami szin­1 Anjoukori Okmánytár. I. 426. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents