Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

III. Béla uralkodásának idejében a nyugati végekre és valószínűleg mint soproni comes confiniorum működött itten. Talán Sopron megyéből nősült is és így magyarázható meg, hogy ehhez a vidékhez különösen ragaszkodott és itt akarta életét hivatalviselése után is leélni, ezen a széles, e hazában számára legkedvesebb földön. Amikor érdemeinek jutalmazásául a királyi elismerés bőkezű és adakozó napjai elérkeztek, Domonkos bán talán saját kérésére, vagy királyi urának iránta érzett szíve vonzalmának tárgyát ismerő kegye folytán itt a soproni végeken kapott birtokot. Az adakozó király a soproni comes confiniorumok megyéjének azt a részét szemelte ki adományul, amely az ellenséges támadásoknak legkevésbbé volt kitéve és ahol tehát a királyi várföldek rovására történő adományozás az ország védelmére nézve a legkisebb hátrányt jelentette. Ez a terület a locsmándi királyi vármegye határvédelmi kerülete volt, mert az erdős hegyvidék és a közlekedés főbb útjaiból való kiesése ellenséges támadásokkal szemben védettebbé tette. A nagy kiterjedésű királyi adományoknak ezen a területen való adományozását különben még az a körülmény is érthetővé teszi, hogy itt a bükkös erdőségek régiójában csak kevés ősi szállásbirtok volt és így nagy lakatlan területek állottak az uralkodó rendelkezésére. A király által Domonkos bánnak adományozott birtokok Peresznye, Mucsa, Szaka, Ukecs és esetleg a távolabbi Dág lehettek. Volt talán ezeken kívül is birtoka Domonkos bánnak, amelyeket adományul nyert, de erről adataink nincsenek. Nem királyi adomány, hanem vétel útján szerezte meg Meinhart, Laztay és Babaduri birtokokat. Ezek a birtokok eredetileg egy bizonyos Dénes comeséi voltak, akitől azokat Florentinus comes, majd pedig ettől Domonkos bán vásárolta meg.

1 Valószínű, hogy ezek a birtokok eredetileg sem Dénes, sem Florentinus comesek idejében nem voltak nemzetségi birtokok, mert abban az esetben — a nemzetségi birtokjogok uralmának teljében, a XII. század második felében — ezeket nem lehetett volna eladni, hanem teljes egészükben a nemzetségre kellett volna szállniuk. Valószínű, hogy ezek a birtokok eredetileg az illető ispánok személye számára adományozott birtokok voltak, mert különben a nemzetség kihalása esetében a királyra szálltak volna. Az sem lehe1 Nagy, I. 4 5. lk. 27* 419