Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

és Lók, a veszprémi Podár, a nógrádi egykori Kacsics uradalom és a komárommegyei Vasdinnye kerültek az ág kezére. 1 A soproni birtokok adományozásával kapcsolatban azonban tud­nunk kell, hogy II. Endre király az 1218-ban elébe, Görögországba ment Szák-nembeli Pósának, akit hosszabb ideig külföldön a király kezeseként fogva tartottak, 1222-ben a Szák-nembeli Barc vagy Barcs fia Miklóstól elcserélt Veperdet és Kislókot adta. A soproni, királyi adományul adott birtokok tehát már eredetileg is a Szák-nemzetség, sőt Karácsonyi szerint ugyanazon ág tulajdonát képezték. így csak egyszerű birtokcserével állunk szemben, mert tulajdonképpeni új birtokot ekkor Barcs fia Miklós csak saját személyére nézve nyert, aki ennek fejében a királynak, közvetve pedig rokonának adta at az említett soproni falvakat. 2 Ez a Botos fia Pósa volt különben az, aki 1221-ben vagy 1226-ban a Szák-nemzetség többi tagjától, köztük Barc fia Miklóstól is, meg­vette a veszprémmegyei Bérét. 3 ő volt továbbá az, aki később Béla ifjabb király szolgálatába szegődött és ettől 1229-ben, a Kacsics­nembeli Simon bántól a Gertrúd királyné meggyilkolásában való részvételéért elvett szécsényi uradalmát adományul kapta. 4 A Szák-nemzetség ősi soproni birtokaira még ezen Pósa hasonló nevű fiának birtokügyei is világosságot vetnek. Ez az ifjabb Pósa a veperd-lóki birtoktesttől keletre fekvő Nagy-Barom faluban lakott, amelyet akkortájt róla vagy atyjáról, Pósa-Baromának is hívtak. 5 Való­színű, hogy ez is az ősi Szák-birtokok egyike volt. Ugyanígy lehetett ekkor még némi északvasmegyei ősi föld is a kezén, mert ezidőtájt Pósa ispánt a Vas megye északi részén lakó nemesek fogott bírájukul kérték fel. 6 Ez kétségtelenül nagy tekintélyét igazolja. Szák-nembeli Pósa fia Pósa 1269-ben 40 márkáért eladta az atyjától örökölt veszprémmegyei birtokát és ugyanekkor 30 márkáért egyik veszprémi malmának háromnegyedrészét és néhány szolgáját 1 Karácsonyi János: Magyar nemzetségek. III. I. 40—42. lk. 2 Fejér, III. 368. 1. — A leírt határok között kerekű Pósa végezte a be­iktatást. 3 Hazai Okmánytár. IV. 46. 1. - Wenzel, X. 453. 1. 4 Hazai Okmánytár. VIII. 25. 1. 5 Karácsonyi, III. 1. 40-41. lk. 6 Wenzel, X. 461. 1. é. u. — Kubinyi Oklevéltár. I. 72. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents