Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

kainak szaporítása körül különösen Beled járt el sok sikerrel és elérte, hogy a magtalanul elhalt Miklósnak, — aki az öreg Osli comes fia volt — birtokait, amelyek halála után Herbort nevű testvérének kezeibe kerültek, 1250-ben a vérségi leszármazás szerint öt részre osszák. 1 Ez az osztozkodás azután a rokonság körében számos csereberére adott alkalmat és nagyban előmozdította az Osli­ágból származók családi birtokainak kialakulását és egyes gócok körüli csoportosulását, ami azután a nemzetségi birtoklás kereteit ásta alá. Ezeknek az örökségből származó birtokoknak sorsában először 1261-ben történt változás, amikor Beled comes, János nevű fia huszonkét márkáért elzálogosított nyolc és fél széplaki telket. A telke­ket azonban nem váltotta ki és így azok számára nézve veszendő be mentek. 2 1262-ben János és testvére, Beled és rokonaik, a fiatalabb Osli comes fiai, Jakab és Osli, továbbá Tamás fiai, Tamás és Imre nagy utánjárással IV. Béla révén visszaszerezték a hasonlóképpen veszendőbe indult széplaki vásárjogot. Ezt ugyanis — amint lát­tuk — a soproni várjobbágyok Hegykő faluban kezdték megtartani, aminek következtében jelentős károsodás érte az Osliakat. 3 János testvére, Beled, aki a Lósy- és a Viczay-családok ősévé lett, új birto­kokkal gyarapította örökölt jószágait. Vitézségéért, amit 1273-ban a Rád vize melletti Pata vára alatt tanúsított a németek ellen, királyá­tól előbb Kecöl falut, utóbb pedig 1277-ben ehelyett Lós, Lobló és Tard falvakat kapta birtokul. 4 1279-ben pedig a nádor jutalmazta meg egy darab balfi szőlővel. 5 Lósnak a birtokában 1291-ben III. Endre is megerősítette őt. 6 A nemzetség ma is élő sarjainak, az Ostffy-család tagjainak ősei a nemzetség Osli nevet viselő tagjai voltak. Az öreg Osli comes fiai közül a fiatalabb Osli volt az, aki nagybátyját, Beledet a királyi szolgálatba is elkísérte. II. Endrétől szolgálatai elismeréséül — a már említett birtokokon kívül — Faradot kapta és arra mint IV. Béla 1 Nagy, I. 22. 1. 2 Wenzel, III. 27. 1. - Kubinyi Oklevéltár. I. 40. 1. 8 Nagy, I. 25. 1. 4 Fejér, VII. 2. 50., 57. lk. 6 Hazai Okmánytár. V. 64. 1. 6 Nagy, I. 56. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents