Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

származású királynék kíséretében és egyéb politikai okokból, magyar földre jött lovagok és vitézek a királyi udvarban tárt ajtókra találtak és ha hűségüknek és szolgálataik használhatóságának bizonyságát adták, hamarosan tisztségekre emelkedtek és birtokadományokra tettek szert. így kerültek hozzánk Sopronmegyébe II. Géza királyunk korában a többek között Locsmándon, Gyiróton és Saruidon birtokokat nyert Gotfrid és Albrecht német vitézek, valamint a Gizella királyné kíséretében bejött Gaal>Kaal. Ugyancsak ilyen idegen eredetre tekintenek vissza a szintén Sopronban is birtokos Héder-nemzetség ősei, Hedrik és Wolfger és a Búzád — vagy Hahót — nem III. István korában bevándorolt őse, akiknek családjai mind a magyar nemzetségek számát gyarapították, mert ivadékaik a régi magyar nemzetségekhez hasonló vérségi közösséget formáltak. Adománybirtokaikat nemzetségükben ágról-ágra öröklődő nemzetségi vagyonként élvezik és a honfoglaló nemzetségek ivadékaival, a birtokos nemesek az úgynevezett nobilisek, egységes osztályában forrtak össze és gyarapodva vagyonban, tisztségben, hatalomban, mindinkább elkülönültek a szegényebb sorsú szabadoktól. A XIII. század folyamán a nemzetségi birtoklás keretei még oly erősek voltak, hogy a nemzetség egyes ágainak szállás és szerzemény földjeit még nem tudták egyes feltörekvő egyéniségek családi vagy magánbirtokká átalakítani és ezért a leghelyesebb, ha ezt a századot a nemzetségi birtoklás korának tekintjük. Néhány idegen család például a Nagymartoniak már ekkor is a nyugati mintájú családi vagyonbirtoklás elvének alapján rendezkedett be, de ez a forma csak a század végén vert gyökeret és kevés kivétellel csak az Árpádok kihalása után felbukkanó új egyéniségek rendelkeztek annyi erővel, hogy áttörve a nemzetségi birtokjog merev, de egyre gyöngülő kereteit, családi birtokokat alapítsanak. Történelmünk XI. és XII. századából reánk maradt kevés számú írásos emlék és a XI. századból ismert 321 törvénycikk, azonban sohasem beszélnek nemzetségekről, azaz genusokról. A nemzetségek emlegetése a XIII. és XIV. században válik általános, szokásos és korjellemző dologgá. Ekkor már nem elégszenek meg a szereplő személyek egyetlen nevének és a hasonló keresztnevűektől