Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

meggyökeresedettnek érezte magát Sopron megyében, hogy 1237-ben a borsmonostorí cisztercita apátság kegyuraságát is el szerette volna nyerni.

1 1237-ben és 1238-ban tagja volt annak a bizottságnak, amely Sopron és Veszprém vármegyékben a könnyelműen elajándékozott várföldeket szedte vissza.

2 Az osztrák-magyar határharcok az 1235. évi béke után csak rövid időre szűntek meg és ennek is az volt az oka, hogy IV. Béla trónralépte után szakított apja háborús politikájával és inka bb diplomáciai kapcsolatok útján igyekezett tekintélyét növelni.

3 A magyar külpolitika főkérdését a délkeleti határterületekkel bővült szomszédos tartományok biztosításában, a szomszédos szerb és bolgár hatalmak hódolatának megszerzésében és állandósításában látta. Politikája az Árpádház balkáni hegemóniájának teljes kiépítése felé irányult, amikor váratlanul egy új és addig elképzelhetetlen méretű katonai és külpolitikai problémával, az Európa szívébe törekvő tatár világhatalom feltartóztatásának a nemzet erejét messze meghaladó súlyos feladatával került szembe. A tatárdulás szomorú következményei az osztrák és a magyar viszonyt újból elmérgesítették. Béla király a Sajó-parti vesztett csata után a szerencsés megmenekülés fáradalmait pillanatnyilag kipihenni a Morva-partjára ért. Itt találkozott Frigyes osztrák herceggel, aki elébe jött, hogy a menekülő királyt magához meghívja. Noha a király magyar földön készült Szlavónia felé menekülni, a hercegnek barátsága hangoztatásával sikerült rávenni őt, hogy tervét elejtve, a biztonságosabbnak látszó hainburg—bécsújhelyi úton folytassa menekülését. Frigyes herceg szándéka rablólovaghoz illő, gonosz és kegyetlen volt, mert a súlyos helyzetből alig megmenekült rokona kifosztására törekedett. Szegény IV. Béla azt hitte, hogy menekül a bajból, pedig még nagyobb bajba esett. Frigyes a hatalmába került királytól, megfontolt ravaszsággal visszakövetelte azt a pénzt, amit 1235-ben hadisarcul kellett fizetnie Bélának és apjának, II. Endrének. Ezen a címen mintegy kilenc-tízezer márkát követelt a herceg. 1 Fejér, IV. I. 98. 1. — Wenzel, XI. 294. — Erre vonatkozólag 1. Az egyházi viszonyokról szóló fejezetet. 2 Hazai okmt. IV. 20. 1. - Fejér, VII. 5. 253. 1. - Wenzel, II. 185. 1. 3 Pauler i. m. II. 135. 1. — Hóman i. m. II. 37. 1.