Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

II. Endre királyunk kalandos lelkét a nagyhatalmi törtetések, a bizánci császári korona utáni vágyódások izgatták és érthető, hogy ezek kútbaestével örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy vágyát azokban a céltalan harcokban és határvillongásokban élje ki, amelyek Ausztriával kapcsolatban II. Harcias Frigyes (1230—1246) trónraléptével következtek be. II. Frigyes, akinek egyénisége sok mindent megmagyaráz, húszéves korában foglalta el a magyar pártmozgalmakban oly sokat szerepelt atyjának, VI. Lipót hercegnek örökét. Gyermekkori nevelője a német középkor költője, Walter von der Vogelweide volt, aki azonban nem tudott reá hatást gyakorolni. Frigyes természetének nem is a csendes, kedves Walter, hanem férfikorának költője és társa, Tannhauser felelt meg, aki életével és dalaival rászolgált arra az egykori megállapításra, hogy Vénusnak, a pokoli szerelemnek élt a földön, amiért azután el is veszett, el is kárhozott a Vénusbergben. Amit ő lanttal és szóval hirdetett : a pokol tanítását, azt Frigyes herceg a trónon karddal és tettel cselekedte meg. Igazi rablólovag volt, aki bátorságát, erejét, harcvágyát arra használta fel, hogy békés szomszédjait nyugtalanítsa, kifossza és magának amit csak kívánt, ilyen úton megszerezze. Akár ellenség volt, akár barát, tőle mindig tartani lehetett és így igazán hiú remény lett volna őtőle várni a határmenti német és magyar lakosság viszályainak csillapításában a segítő kezet. Ennek a Frigyesnek a támogatásával 1230-ban a németek elfoglalták Vasmegye szélén Borostyánkőt és a Gyöngyös völgyében, a soproni határ közelében fekvő Langecket. Pál, Béla ifjabb király embere, aki már Dalmáciában és Halicsban is kitüntette magát, csakhamar visszavette a két helyet és amikor a németek újból betörtek, Béla parancsára több vitéz birtokos — közöttük Tűrje Dénes — ellenük ment. A duló és rabló németeket nyilt csatában megverték és Tűrje Dénes — a későbbi bán —, Pett Dénes fiát, I. Hertnidet elfogta. A magyarok azonban ennyivel nem elégedtek meg, hanem a németek látogatását Stájerország területén viszonozták és most ők raboltak és gyújtogattak. A stájerek nem hagyták ennyiben a dolgot, hanem fölkerekedtek a dulók ellen és amikor azok meghátrálva, a magyar földre visszavonultak, utánuk iramodtak. A magyarok futottak és már jó messze a határtól, bent a magyar földön,