Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
szabad foglaló nemesekhez, semmint a XI—XII. századi várjobbágyokhoz állnak közjogilag közelebb. 1 A fenti megállapítások kétségtelenül fedik a felvidéki jobbágyfiúk szerepléséről fennmaradt adataink állításait, anélkül azonban, hogy véglegesen megoldanák a jobbágyfiúk társadalmi hovatartozandóságának kérdését. Messze eltávolodnánk feladatunktól, ha a jobbágyfiúk, közöttük a soproni kelthiobagfyúk társadalmi hovatartozását részletesen tárgyalnánk és azt hisszük, hogy adatok hiányában, a kérdés soproni vonatkozásait meg sem oldhatnánk. A soproni jobbágyfiúk sorsában kétségtelenül az a legérdekesebb, hogy a várbirtok eladományozása következtében magánföldesúri hatóság alá kerültek, illetve ennek megtagadása esetén földönfutókká lettek. A második, 1263 decemberében kelt oklevélben már nem szerepelnek a jobbágyfiúk, mint ilyenek, hanem csak a várjobbágyok, akik magánföldesúri hatóság alá kerültek. Vagyis, véleményünk szerint a soproni jobbágyfiúk jogilag a várjobbágyokkal voltak azonosak, akiknek soraiból azonban nem ők, hanem a nemes várjobbágyok és a királyi adománybirtokosok emelkedtek ki. Nem tartjuk ugyanis valószínűnek, hogy a kelth-jobbágyfiú elnevezés alatt nemes várjobbágyokat értett az előző adománylevél. * # # A XIII. század vége felé, a már jobbágynak nevezett úrbéres szabad parasztokon kívül, a földesuraknak még úrbéres szolgáik (servi conditionarii) is voltak, akik a jobbágyokéhoz hasonló, de súlyosabb terményadók és egyéb szolgáltatások ellenében önállóan gazdálkodtak a használatra nekik átadott földön. A század vége felé azonban számuk rohamosan megfogyatkozott, mert ezeknek a vagyontárgyként tekintett, jogtalan és földhözkötött telkes szolgáknak a jobbágyokénál eredetileg sokkal népesebb osztálya mindenestül annak színvonalára emelkedett fel. Ebben nemcsak a társadalmi törekvéseknek, hanem a keresztény lelkiségnek is nagy szerepe volt. A nagybirtokú magánföldesuraknak, egyháziaknak és világiaknak, akárcsak magának a királynak, szintén voltak servienseik, akik a familiáris viszony bonyolultnak látszó és a valóságban mégis nemesen 1 Waldapfel i. m. 41 -42. lk.
