Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

Hasonlóképpen helyezkednek el Felsőpulya és Csáva közötti Fenyőserdőben és Schonungwaldban kitört bazalttömegek. Ezek a kimagasló bazaltkitörések okozzák, hogy a Lándzséri-hegység Sopron vármegye többi hegységétől eltérően, nem hegyvonulat, vagyis nem úgynevezett lánchegység, hanem önálló csoportos hegység. A Lándzséri-hegységet jellemző vulkáni kitörések természetesen a Tiszia-tömb romjaira és az ezekre települt neogénrétegekre ömlöttek, aminek következtében a hegység alapját ezek, a kitöréseknél régebbi képződmények alkotják. Ezért érthető, hogy a lándzséri hegység alacsonyabb részeinek földtani viszonyai sokban egyezők a Soproni-hegységével. Itt is megtaláljuk, Felsőpéterfától és Kaboldtól nyugatra a nagy kiterjedésű gneisz tömegeket, amely a Sopronszentmárton melletti Tessen-patak völgyéig kimutathatók. Ezen túl keskeny kvarcit sáv és egy nagy csillámpala folt következik, amely egész a Répcekárolyitetőig terül el. Ezt Lándzsérnál amfibol palák tarkítják. A szorosan vett vulkanikus kitörésekkel tarkított hegységen kívül, a Lándzséri-hegység részeinek mintegy messze elnyúló alacsony gerinceinek szokták számítani a Repce és az egyéb patakok völgyei között emelkedő kristályos- és neogén-kőzetű hegydarabokat is. Pedig ez morfológiailag téves, mert ezek a hegydarabok teljesen függetlenek a kárpáti törésvonalra települt Lándzséri hegységtől. Ezeket az alacsony hegyvonulatokat a megsüllyedt, de még aránylag elég magasan maradt tömb felszínén, a tovasiető patakok és folyócskák eróziós munkája hozta létre. Az eredeti tömb, amelynek északon a Soproni-hegység, délen a megye területén már túl, a Borostyánkői és a Kőszegi-hegység a legmagasabbra vetődött darabja, a nagy belső nyomások következtében repedésekkel átmeg átszövődött. Ezek a repedések leginkább északnyugat-délkeleti irányúak és több helyütt merőleges kereszttörésekkel egészülnek ki. A lehulló esőcseppek a felszín meglazult anyagrészeit könnyebben elmozdíthatták és a belőlük született vízmosások erózió bázisuk felé való futásuknak legalkalmasabb útjául a vetődések és törések könnyen erodálható csapását követték. Ezek az alacsony dombhátak a Kabold, Sopronszentmárton, Nyék és Harka környékén lévő völgytágulatoktól délre húzódnak és a Rozáliahegység ausztriai főgerincéhez csatlakozván, leginkább délkeleti csapásúak. A vonulatok a Csáva-patak és a Repce közötti területet barázdálják és legmagasabbra Lándzsér vidékén emelkednek és ezért