Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

hazájukban is szívósan ragaszkodtak ezekhez az ősi nomád települési és birtoklási szokásaikhoz és amikor a földművelés térhódításával együtt természetszerűen az állandó megtelepedés folyamata is megindult, a magyar falvak népe továbbra is a nomád földközösség keretében művelte a földjét. A csekély számú népesség miatt bőven rendelkezésre álló földből évről-évre más és más területeket vettek művelés alá. Az ilyen, éppen művelés alá vett nagyobb földterületet az egyes falvak népei azután évenként nyílhúzással sorsolták ki és osztották fel maguk között. A földműveléssel való fokozottabb mérvű foglalkozás az állandó egyhelybenlakást tette szükségessé. Ezt azonban nem szabad a mai értelemben vennünk. A falvak népe a rendszerint folyó, patak vagy egyéb vízmenti téliszállásai mellett emelt temploma mellől nyaranta nem egyszer napi járóföldnyire vagy sokszor még messzebbre is eltanyázott, ha ott termékenyebb földet vagy jobb legelőt talált. Ez a vándorlás és sátoros élet azután egymagában is alapul szolgált több kisebb falunak egy nagyobb téliszállásban való állandó egyesülésre vagy fordítva, egy nagyobb falunak több apróbb községre való szétbomlására. Megtörtént ugyanis, hogy a más vidéken lévő új földre kiszálló falu ott a helyszínén más falu népével találkozott és a kiszemelt földhöz ragaszkodva, közösen ejtették meg a földosztó nyílhúzást és később összeszokva, egy faluvá is egyesültek, illetve, miután az eredeti lakosság egy része új téliszállást alkotott, több falura bomlottak. Az előzőre talán Ordód-Babót és Osli határában lévő Faluhely dűlők adnak példát. Az itt lévő kisebb falvak, amelyek sokszor önálló telepekként szerepeltek, sőt esetleg az oklevelekben is így említik meg őket. A földközösség és a vándor élet következményekép olvadhattak be a ma is álló nagyobb közösségekbe. A kisebb részekre való bomlásra viszont a középkori Ládony nevű falvak szolgálnak jó például, amelyek az egységes ősi Ládony birtok különböző részein keletkeztek. A falvak ilyen vándorlása ellen Szent László és Kálmán király erélyes törvényeket hoztak, amelyek a falvakat a templomukhoz való visszatérésre kényszerítette. Ez a nomád földközösségi rendszer tulajdonképpen nem volt más, mint egy-egy, más-más vidékre vándorló népcsoportnak községi együttélése. Nem volt azonban ismeretlen az egyéni tulajdon sem. A termelőeszközök, a fegyverek, a Sopron vármegye története. 20 305