Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

togatva pusztították a határvidéket, sok foglyot hurcoltak magukkal és valószínűleg újból lerombolták a határon fekvő Hainburgot. A császár szemethunyva Gebhardt támadása fölött, kihívásnak vette a nemrég még hódolásra kész magyarok támadását és a bajor urakat az előző évek harcaiban felégetett, a moson-soproni határőrzés szempontjából fontos Hainburg — mint akkor mondották: Heunenburg, vagyis Pogányvár, Hunvár — felépítésére utasította. A magyar határőrök csapatai a várépítést folytonos portyázásaikkal akadályozták és a védelemre kirendelt bajorok közül sokat levágtak. Szeptember 22-én, amikor a vár már felépült a magyarok ismét megtámadták. Nyílzáporral borították el a németeket, akiknek egy-egy sátrára kétszáz nyílvessző is repült. Gyújtogatni is akartak, de a németek erős ellenállása miatt semmit sem tudtak elérni és így kénytelenek voltak visszavonulni. Az utolsó roham után állítólag hat hajót töltöttek meg az elesett magyarok hulláival. De ez volt az utolsó siker, amit a német fegyverek a magyarokon kivívtak.

1 Az óvatos Endre még egyre békét keresett, de a császár hallani sem akart arról. 1051-ben döntő lépésre határozta el magát. Nyár derekán az egész birodalom haderejét összevonva indult Magyarország ellen. Henrik a fősereggel augusztus közepén indult el Passauból a Duna mentében. A folyamon Gebhardt püspök vezérlete alatt élelemszállító hajóhad kísérte. A nyár azonban rendkívül esős volt. A vizek mindenütt kiáradtak. A Magyarország nyugati részein elterülő nagy mocsarak, amelyek a tartós esőzés következtében még nagyobbak lettek, lehetetlenné tették ezen az oldalon az előnyo múlást, de talán mégsem ezért, hanem elsősorban régi tapasztalatain okulva, kerülte el a Fertő és a Rába mocsaras és jólőrzött vidékét és szánta rá magát egy merész kerülőre. Amíg csapatai egy része, a csehek, morvák, bajorok és karantánok Bresztiszláv cseh herceg, Gebhardt püspök és Welf karinthiai herceg vezetése alatt a Duna balpartján pusztított, ő serege zömével, a hajókon lévő élelmiszereket lovakra rakva, délfelé indult. A nagy magyar határerdőt, amelyen hadsereggel nem hatolha1 Huber i. m. I. 173. 1.