Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

magaköré gyűjtötte országa főembereit, akik mind bosszút kívántak venni a magyarokon. Nyár végén együtt volt már a nagy birodalmi sereg is. Kíséretében volt az elmenekült Péter király is, aki országát szerette volna visszaszerezni. Az 1030. évi hadjárat tapasztalatain okulva, a Fertő és a Rába mocsaras vidékét elkerülték a németek. A mai Hainburg — vagy ahogy akkor a németek hívták, Heimenburg — már magyar területen fekvő várát, a magyarok felgyújtották és elhagyták. Ennek birtokba vevése után a császár szeptember havában a Duna balpartján táma­dott. Elfoglalva Pozsonyt a Vág- és Nyitra-folyók vidékén nyomultak előre és a Garamig üldözték a visszavonuló magyarokat. Ezt a terü­letet a császár a cseh Bretiszláv herceg tanácsára a táborban tartóz­kodó egyik árpádházi hercegnek — Szent István öccse fiának, Endrének — gondjaira bízta, akit azonban Aba a német hadak ki­vonulása után hamarosan kivert. 1 Sopron megye területe ebben a hadjáratban nem igen szenvedett, bár bizonyos, hogy a Lajtától a Fischáig terjedő nyugati határőrvidék a német és a visszavonuló magyar csapatok dulásainak áldozatul eshetett. Annál inkább pusztulásnak volt kitéve a megye területe a következő évi hadjárat alkalmával. Aba Sámuel királyunk, aki a vágmellékiek könnyű elpártolását látva, ráeszmélt, hogy az ország határain belül is vannak ellenségei, uralma biztosítása végett mindenáron békét akart kötni a külső ellenséggel. Követeket küldött tehát Henrikhez Paderbornba és megizente, hogy a német foglyokat mind visszaadja, azokért pedig, akik már vagy meghaltak, vagy fel nem találhatók, megfizeti a vér­díjat és ezonfelül még kárpótlást is ígért, de Henrik hadi szándé­kaitól nem állott el és 1043 szeptemberében ismét Magyarországra támadt. Ezt az 1043. évi hadjáratot Henrik, az előző évben felélt Duna­balpart helyett, a jobbparton vezette és a rábavidéki gyepükig hatolt. Nagy hajóhadat gyűjtött és ez a Dunán Mosonig hatolt, ő maga pedig seregeivel a soproni kapukon át a Rábcáig hatolt, ahol szembe találta magát az Aba vezérlete alatt, erős állásaikban álló magyar fősereggel. 2 1 Huber i. m. I. 167-168. lk. - Hóman i. m. I. 253.1. - Paaler, I. 82- 83 lk. 2 Haber i. m. I. 168. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents