Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

szabír vagy szabar kapcsolatok hatása alatt fejlődött ki. Élt azonban a hunokkal való kapcsolat tudata a türköknél is és nagy a valószínűsége annak, hogy a magyarságot megszervező bolgár-török (onogur) réteg is a hún törzsek közé tartozott. A későbbi hún-magyar monda színes mesevilága, a hún-magyar közös eredet hagyománya annak a korszaknak az emlékét őrizte meg, amikor a magyarság a magát hunnak nevező vagy a magukat a hunoktól származtató népekkel volt szoros politikai és hadi szövetségben. A hún-magyar rokonság tudatát táplálhatta a szabirokkal való törzsszövetség is. Sebestyén Gyula szerint ennek a szövetségnek emlékét mai hazánk területén, már csak néhány, a dunántúli végeken található helynév (Szabar, Zabar?) őrzi. Van rá adatunk, hogy magát a magyarságot is jelölték szavardi néven, amely név egyenes leszármazottja a török szabír nép nevének. Ez a nép űzte ki 461 és 465 között Nyugat-Szibériából az onogurokat, a saragurokat és az ogurokat. 510 táján maga a szabír nép is a Kaukázus vidékére települt és előbb annak keleti, a Volga felé eső részein, utóbb pedig nyugaton, a Kubán vidékén lakott. Ez a kiváló katonanép 558-ig vitt jelentős szerepet, amikor is az avaroktól súlyos vereséget szenvedett. A török fajú szabír nép azonban nem tűnt el véglegesen, mert egyik ága azonosnak vehető a később szereplő kazárokkal, míg másik ága (az úgynevezett uturgurok) a nyugatra hatoló avarsággal mai hazánk területére jutott. Ilyen mozgalmas környezetben lakott a magyarság a IX. század elejéig, a Don és a Kubán között és további kapcsolatai a most már kazárnak nevezett szabír néppel, az avar hullámok elcsendesülése után, szintén ebbe az időbe esnek. A magyarokra egy másik nevük, a türk név — amellyel a bizánci írók oly előszeretettel illették őseinket — azzal a hódítással szállt át, amellyel a türkök a VI. század végén kiterjesztették uralmukat a Kaukázustól északra és a Dontól keletre fekvő területekre is. Földrajzi elhelyezkedése következtében a magyarság ismét a meghódított népek között szerepelt. Ennek a türk kultúrának nagy hatását a magyarság harcmodora és a türk rovásírás ismerete bizonyítja. Az az általános vélemény, hogy a magyarság a türk nyelvet sajátította el a bolgár nyelven kívül annyira, hogy azon soraiból számosan beszéltek. Látjuk tehát, hogy ezek az idők folyamán gyakorolt kulturális hatások és az egyes csatlakozott, kisebb-nagyobb török fajú népré-