Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)

A vármegye rómaikori emlékei közül a legtöbb csonkán, összetörve, vagy sivár alapfalak alakjában jutott korunkra. A kismartoni római épületek nyomai szörnyű pusztulás bélyegét viselik magukon. A soproni romokat pedig azért nem szemlélhetjük, mert a karolingkori és a későbbi magyar Sopron épületeinek alapjaiul szolgáltak. A római emlékek pusztulását nagymértékben előmozdította a hozzá nem értés. így például a Nyéken 1871 nyarán talált, belsejében gazdag tudományos értékeket megőrző sarcophagot egy kút mellé felállítva nagyon hosszú ideig marhaitatásra használták. Az ebben talált női ruhadíszek minden rómaiságuk mellett is kelta reminiscenciákat őriztek meg.

1 Pedig ennek a rómaival átitatott helyi kultúrának ritka emlékeit csak a lakosság részéről való nagyobb megbecsülés tudná megmenteni a tudományos kutatás számára. * * * A megye földjének történetét tekintve a római kor legjelentősebb megnyilvánulása az volt, hogy ekkor tűnt fel ezen a vidéken elsőízben a kereszténység. Az egyházi hagyomány — amely azonban eddig történetileg nem igazolható adatokra támaszkodik — úgy tudja, hogy maguk az apostolok is megfordultak Pannónia délen fekvő nagyobb városaiban.

2 Pannónia délkeleti sarkában tehát már az apostolok életében virágzónak mondható keresztény gyülekezetek lettek volna. A kereszténység a Mithras kultuszhoz hasonlóan észrevétlenül terjedt el a birodalomban és a tartományok közül ezen a téren Pannónia sem állt utolsó helyen. A pogányság dühének áldozatul esett névtelen keresztény vértanuk sokaságában nem egy pannóniai eredetű is szerepelt. Diocletianus császár korában az üldözések sorát Syrmiumban Montanus presbyter és felesége vértanúhalála nyitotta meg, kiket még többen követtek a martyriumban. Galerius császár 311 -ben kelt edictuma megszüntette a keresztény üldözéseket és Nagy Konstantinus és Licinius 313-ban kibocsátott rendelete óta a 1 Paur Iván : A nyéki sarcophág. Arch. Ért. 1885. 85- 90. lk. * Farkas Sándor : Csepreg mezőváros története. Budapest, 1887. 26—27. lk. — Szent Pál levele. Rom. 16., 7. 7* 99