Belitzky János: Sopron vármegye története első kötet (Budapest, 1938)
a vörösszínű finom étkezőedényeket gyártották. Az Itáliából behozott ilyen edényeket különben a Flaviusok korában az olcsóbb galliai portékák szorították ki. 1 Ugyanígy a római művészeti formák nyelvének elsajátítását igazolja, hogy a scarabantiai (soproni) kapitolium óriási Juppiter-Juno-Minerva alakjait és a szombathelyi kapitolium kultuszképeit is Noricumból, a virunumi szobrászműhelyből szállították fölállításuk helyére. Különösen sikerültek voltak azok a noricumi szobrászművek, amelyek a helyi témák megörökítését célozták. 2 A római uralom emlékei tehát feliratos és légió-bélyeges tégláktól kezdve 3 igen számos egyéb emlék maradványain keresztül rekonstruálhatók. A bélyeges téglák a vidékünkön hosszabb-rövidebb ideig állomásozó légiók itteni szereplésére engednek következtetni. így tudjuk meg, hogy a Legio I. adiutrix egyik állomáshelye az idők folyamán Sopron volt. Ezt a légiót Kr. u. 68-ban Nero császár hajóslegénységből állította fel és 70-ben a Rajna mellé, a lázadó germán törzsek szomszédságába került. A légiónak a Felső-Rajna partjáról való elvonulására okot Domitianus császár dák háborúi és a moesiai sereg vereségei szolgáltattak. Kr. u. 86-ban már a Duna mentén táborozott a sereg. A dákok és szarmaták elleni háborúban, 96-tól 98-ig Pannóniában harcolt a légió és minden bizonnyal résztvett Traianus 114-től 116-ig tartó keleti háborújában is 117— 118-tól kezdve Brigetio (Ószőny) lett állandó táborhelye és itt maradt egész a császárkor végéig és ettől kezdve története mindenben összeforrt Pannónia sorsával. 4 A légió egyes tagozatai — több pannóniai helységen kívül — Sopronban is állomásoztak. A légió Sopronban a saját embereivel építkezett. A téglákat magukat is Sopronban készítették és megállapítható, hogy 211 —215 között is még Sopron Brigetioval együtt egy résztartományba, Pannónia inferionba tartozott. 5 Feketevárosban és Kismartonban állomásozott rövid ideig a Legio I. Noricum. Ezt a légiót a III. század végén Diocletiánus császár állította fel és az új határvédelmi rendszer szolgálatára 1 Alföldi András: i. c. 141-143. lk. s U. o. 136. 1. 3 Szilágyi János: A pannóniai bélyeges téglák. Budapest, 1933. Soproni és sopronmegyei adataiban 6., 8., 11., 14., 16., 18., 19., 22., 54., 58., 60., 61., 62., 72., 73., 79., 91., 103., 109. lk.-on fordulnak elő. *U. o. 5-6. lk. 5 U. o. 20-21. Ik.