Varga János: Románok és magyarok 1848-1849-ben (Budapest, 1995)

számító főispán: Vasile Nopcea utódaként se román került Huny ad megye élére. E tényt a románság természetesen úgy könyvelte el, hogy nem a hatalomba eresztésnek, hanem a kirekesztés fenntartásának alanya, és e helyzetet csak a császár közbelépése változtathatja meg. Igaz, egy időre elhalkult a Habsburg-barát agitáció. Júniusban lezajlott a magyar kormány részéről rokonszenvvel fogadott bukaresti forradalom, és úgy tűnt, hogy a román fejedelemségek is elindulhatnak a polgári fejlődés útján. Az új bukaresti vezetés megbízottakat küldött Párizsba, hogy megnyerje a nyugati - elsősorban francia - világ támogatását. A megbízottak másik feladata az volt, hogy a német egység megteremtése érdekében fejtsenek ki tevékenységet. Sajátságos módon, ahogy a magyar vezetés a birodalomtól való törvényes elszakadás lehetőségét látta abban, ha Ausztria csatlakozik a megszületni látszó német birodalomhoz, a bukaresti diplomácia ugyanennek bekövetkezésében arra vélt esélyt felfedezni, hogy Erdély nemcsak a birodalomtól, de Magyarországtól is könnyen, bonyodalommentesebben válhat el, függetlenné válásával pedig jelentős akadály gördül el a román egység megteremtésének útjából. Ez indította a bukaresti követeket arra, hogy útközben felkeressék Szebenben Barnufot, és a Habsburgbarát propaganda visszafogását tanácsolják néki. A franciák és angolok azonban óvakodtak ujjat húzni a román fejedelemségek felett védnökséget gyakorló és a júniusi fordulatot eleve ferde szemmel néző orosz és török hatalmakkal, amelyek augusztusban végleg el is fojtották a bukaresti kísérletet. Az egységes német birodalom létrejötte meg egyenesen érdekeik ellen szólt. így hát annak ellenére, hogy tekintélyes köreikben erős rokonszenv élt az erdélyi és Erdélyen kívüli román törekvések iránt, tettekben nem léptek túl a „magyar elnyomást" kárhoztató emigrációs román propaganda támogatásán. Augusztus elején kiderült az is, hogy Ausztria, mivel abban nem lenne egyértelműen övé a vezető szerep, nem szándékozik a tervezett német államalakulatba olvadni. Mindezek hatására és nyomán az erdélyi románok körében ismét előtérbe került a császárbarát agitáció, főleg azután, hogy kezdtek szilár-