Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)

4. Az Országos Vallásügyi Tanács ülése, 1990. március 20.

— Külön kös2Önetet kívánok mondani Miniszterelnök úr személyes tevékenységéért, s kiemelten azért a hozzájárulásáért, melyet a Vatikánnal való diplomáciai kapcsolatok helyreállítása érdekében fejtett ki.

— Hogy a megkezdődött változásoknak lesz-e méltó folytatása, az a választások eredményétől függ.

— Én itt és most megköszönöm Miniszterelnök úr támogatását, melyet mindig éreztem, ha a katolikus egyház nevében kérésekkel fordultam Önhöz.

— E köszönet kinyilvánítását nem csak kötelességemnek érzem, hanem a józan tárgyilagosság igénye is ezt mondatja velem.

— A jelenlegi napirendi ponthoz: az egyházi javak államosítása nem volt igazságos, s ezért orvoslásra szorul — erről korábban is szóltam.

— E megállapításom azt jelenti, hogy az államosítás súlyos helyzetet teremtett az egyház számára: nem csak intézményeinket, hanem a működési, megélhetési forrásainkat is elvesztettük.

— Nem csak elmaradt haszonról (lucrum cessans) beszélhetünk, hanem tényleges veszteségekről (damnum emergens) is.

— Fő veszteségünk a szerzetesrendek megszüntetése volt.

— Nagy örömünkre szolgált, hogy lehetővé vált újjászervezésük és az is, hogy jogi személyiségüket törvény biztosítja.

— Ezek a lépések nagy lelkesedést váltottak ki az egyházban, de gondjainkat is világosan kell látnunk: 40 év után, 70 év feletti emberekkel a szerzetesi közösségek újjászervezését megkezdeni — emberfeletti munka.

— Erőteljes társadalmi igényekkel szembesülünk: jelenjenek meg a szerzetesrendek újra az oktatásban, a szociális munkában és másutt is.

— De mindenkinek látnia kell: ehhez előbb fiatal erőkre, utánpótlás nevelésére van szükség.

— Az elmúlt 40 év veszteségei itt válnak nyilvánvalóvá: az elinduláshoz épületek kellenek.

— Egy-két épületet már visszakaptunk, főként a férfi rendek számára, nagy gondjaink vannak azonban a női rendek esetében.

— Igényeinket leadtuk, s ettől gyors intézkedést, épületeket reméltünk.

— Semmit sem kaptunk, még üresen állót sem.

— Pedig ezeket az épületeket még renováltatnunk kell.

— Remélem, Miniszterelnök úr nem veszi rossznéven, ha kimondom: becsapottnak érezzük magunkat. Túl vagyunk a 24. órán, az idő telik, külföldi támogatók is jelentkeznek, s mi nem tudunk nekik semmi biztatót mondani.

— Veszteségeink morálisak is, világos, hogy máról holnapra mindent nem lehet megoldani — de el kellene már kezdeni.

— Objektíve elfogadom: a társadalom tűrőképessége véges, de fordítva is igaz: a cipő minket is szorít.

— Épületeink nagy része céladomány volt, hívő emberek pénzéből épült, s a hívők joggal várják el, hogy ezeket az egyház visszakapja.

— Kérésem: cselekedjünk gyorsan, ne várjuk meg, amíg az új Parlament e jogszabályt megalkotja, s ezt követően végrehajtási tervek stb. készülnek, mert a tényleges visszaadásokig ez esetben évek telnek el.

97