Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)

3. Az Országos Vallásügyi Tanács ülése, 1989. december 15.

— Hozzászólásomban a katolikus egyház gondjait, kérdéseit, kéréseit jelzem a jobb, igazabb megoldás keresése jegyében. Államosított egyházi javakról van szó: ingatla- nokon túl termelőeszközök, földek stb. is állami tulajdonba kerültek. Az államhatalom akkori képviselőit ideológiai szempontok is vezérelték: kivonni az egyházakat az oktatásból, nevelésből, egészségügyi és szociális munkából, az ateista nevelés, befolyás kiteljesítése érdekében. Különös megszorítással még a kulturális objektumainkat is elvették. A katolikus egyház nagy vesztesége volt: a szerzetesrendek megszüntetése, épületeik államosítása, tizenkétezer szerzetes maradt megfelelő lakhely nélkül. Ma is fennállnak olyan visszás helyezetek, hogy templomok és plébániák vannak állami tulajdonban, az egyház használja ezeket, s bért fizet értük, ugyanakkor a renoválásról, fenntartásról is mi gondoskodunk. Törvénytelen hamisítások is előfordultak: Esztergomban például új birtoklapot fektettek fel egy nem államosított egyházi ingadanról, s ebben már állami tulajdonként tüntették fel azt. Bár lenne lehetőség, de én nem kívánok pereskedni, miniszter- elnök urat kértem meg, hogy segítsen rendezni a helyzetet.

— Az anyagban szereplő jogcímekről: az államosítás formailag érvényes jogcímen történt, de nem volt igazságos tartalmában. Akceptálom a jogbiztonságra való törekvést, de: a jog igazságos volta mindig az elsősorban alapul veendő kérdés, hogy a mostani megoldás is igazságos lehessen, — ne kelljen például visszavásárolnunk vagy bérbe vennünk volt ingadanainkat. Hogy a visszaadás milyen ütemben történik, az ehhez képest másodrangú kérdés.

—Jól látjuk a kormány mai nehéz anyagi helyzetét, ezért közösen keressük meg, hogyan lehet igazságosan rendezni egy igazságtalanság alapján hozott intézkedést. Érzékeljük, hogy egyes mai használók szabadulni akarnak — és jó áron — üresen álló, jó állapotban lévő, egykor a mi tulajdonunkban volt épületektől — ezért az elidegenítési tilalom elrendelése indokolt.

— A katolikus egyház nem kéri vissza nagybirtokait, nyomdáit, üzlethálózatát, csak a működésünkhöz szükséges ingadanokat.

— Az anyag félreérthetően fogalmaz: mintha az egyház társadalmilag hasznos tevékenysége csak az államot helyettesítő oktatási, szociális stb. munkálkodása lenne. Az egyház az erkölcsi nevelésben, az ifjúság, a család védelmében sokkal hasznosabb missziót lát el, mint a fent említettek.

— Javaslom tehát, hogy az ingadan-visszaadás fő elve legyen: az ingadan az egyház működését szolgálja-e vagy sem.

— A szerzetesrendekről: e közösségek most alakulnak újjá, hajdani épületeik tönkrementek. Ma még nem látható, hogy e közösségek közül melyek lesznek életképesek, ehhez idő és türelem kell. Megerősödésük feltétele, hogy legyen épület, ahol mindez végbemehet

— s ha egy mód van rá, azok a volt épületeik legyenek, hogy újra birtokba vehessék azokat. Megerősödve a rendek újra feladatokat vállalhatnak majd az oktatásban, nevelésben is.

— A nagy múltú egyházi iskoláinkat ma nem tudjuk újraindítani, lehet, hogy holnap sem, de a jog biztosítson lehetőséget arra, hogy akár 10 év múlva is előállhassunk ingatlan-visszaigénylési kérésünkkel, ha ilyen célra kell.

— Az egyház tulajdonosi jogosítványairól: nem élhetünk csak adományokból, ezért a jog tegye lehetővé, hogy az egyház vállalkozást indíthasson, s ezek bevételeit saját működésére fordíthassa.

— Szeretném kifejezni, hogy az egyház kellő türelmet tanúsít majd e folyamat során, nem várja el, hogy a visszaadások az államosítások erőltetett ütemében történjenek.

73