Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)

2. Az Országos Vallásügyi Tanács alakuló ülése, 1989. október 20.

— magam is úgy látom, hogy nem az automatikus helyeslés, hanem a felelős vélemények és bírálatok vihetik előre közös ügyeinket; — ígérem, hogy a kormány ezután sem fogja kész tények elé állítani az egyházakat; — üléseink nyilvánosak, s ez is egyfajta garancia lehet számunkra; — hiteles működésünk feltételei tehát adottak, a szavak és tettek egységének megtartására mindannyian kész vagyunk, és ez az egyetlen eszköz a nép bizalmának visszaszerzésére is; — véleményem szerint a tempó nem gyors, de eredmény csak biztos bázison születhet, ezért stabilizálni kell az elért eredményeket; ha ezt elfelednénk, kérem, hogy emlékeztes­senek erre; — az egyházak működési feltételeit folyamatosan javítani fogjuk, s bár ez csak fok- ról-fokra lehetséges, ebben eltökélten haladunk előre; — az egyházak tömegkommunikációs szereplése nem korlátozódik majd csupán új isten­tiszteletek közvetítésére, ha e médiák nemzeti intézmények — és azok —, akkor a műsor­rendnek is ilyennek kell lennie, és ilyen is lesz; — egyetértek, hogy a Tanács fejezze ki egységes véleményét, mely szerint elítéli minden­fajta gyűlölet és türelmedenség szítását; létszámunk nem teszi lehetővé, hogy e nyilatko­zatot most és itt megalkossuk, de bízzanak meg minket azzal, hogy az elhangzottak ér­telmében megfogalmazhassuk azt. (Az Országos Vallásügyi Tanács közfelkiáltással fejezte ki egyetértését.145 146 147) — engedjék meg, hogy idézzek a Református Egyház Zsinata Elnökségi Tanácsának ok­tóber 15-i közleményéből (idézet felolvasása); 6 — az általam most idézett gondolatok híven fejezik ki azt, hogy a nemzetnek hogyan kell tekintenie és készülnie október 23-ra; — emlékeznünk kell a barikád mindkét oldalán elesettekre, mert mindannyian azt gon­dolták, jó ügyért harcolnak; ne fordulhasson többé elő, hogy egymással szembe kerülnek a magyar progresszió különböző erői, hisz közös veszteségeink a XX. században már túl nagyok; — ezeket a gondolatokat október 22-én este a televízióban fogom elmondani, amiért most idéztem őket, annak oka az, hogy ehhez is kérem az Önök felelős segítségét, támo- , , 147 gatasat, — mai munkájukat megköszönve az ülést bezárom. 145 Ld. alább, 2.3. pontban. 146 Vélhetően elírás, és a zsinat Elnökségi Tanácsának október 13-i közleményéről van szó. Nem tudjuk, Németh Miklós pontosan melyik részt idézte, leginkább az alábbiak kapcsolódnak felszólalása témá­jához: „a tragikus eseményekre való emlékezés tanulságos történelmi leckeként megóv bennünket újabb végzetes meghasonlástól és a megbékélést munkálja”. A Magyarországi Református Egyház Zsinata El­nökségi Tanácsának közleménye. In: Országos Sajtószolgálat, 1989. október 17. - MTI. 1989.; Reformátusok iMpja, 1989. október 22. 1. p. stb. 147 Németh Miklós tévébeszédének szövege: MTI. 1989. október 22. - MTI. 1989. 65

Next

/
Thumbnails
Contents