Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)
Az Országos Vallásügyi Tanács megszüntetése
létnek, Frenkl Róbert egy 2002-es cikke „nagy létszámúnak” mondja — ez persze lehet nézőpont kérdése. Utóbbi egyébként - kissé nosztalgikusan - az állam egyházakkal való egyeztetési szándékának megnyilvánulását látta a testületben, különösen úgy, hogy az Antall-kormány időnként 12 felekezet képviselőit hívta megbeszélésre,107 később pedig a párbeszéd nyilvános és intézményes formájáról nem beszélhetünk. A rendszerváltással foglalkozó szakirodalomban ugyanakkor találkozunk kisebb pontadanságokkal. Például annak említésével, hogy az 1990/4. te. a tanácsot és az Egyházpolitikai Titkárságot megszüntette,108 109 de olvashatunk egészen hibás bemutatásokat is. AZ ORSZÁGOS VALLÁSÜGYI TANÁCS MEGSZÜNTETÉSE Megítélésünk szerint összességében az Országos Vallásügyi Tanáccsal kapcsolatosan az alábbi öss^eg^őmegállapításokat tehetjük: Először is a tanács alább közölt dokumentumaiban valamennyi fontos kérdés, álláspont megfogalmazódott, melyek 1989—1990 fordulóján az egyházpolitikával akár áttételesen is kapcsolatba voltak hozhatók, a miniszterelnök megnyitó beszédei, az elhangzott hozzászólások tartalmas és tanulságos korrajzot nyújtanak. A tanács működése kifejezte továbbá a Németh-kormány azon szándékát, hogy tájékoztasson és tájékozódjon, szabad, kötetlen, és ami nagyon fontos: nyilvános vitafórumot biztosítson intézményes formában az állami egyházpolitika alakításában. A rendszerváltás sajátos, izgatott, átmenetiséget sugalló légkörében született, eredeti tervek szerint hosszabb távra hivatott testület volt, mely magában hordozta a rendszerváltó kabinet jogállamiságnak megfelelő egyházpolitika iránti eltökéltségét, illetve az állam és az egyházak között egy demokratikus köztársaságban óhatatlanul felbukkanó, politikai természetű együttműködések és konfliktusok lehetőségét is. A Németh-kormány által teremtett, rövid életű egyházpolitikai rendszer felszámolását illetően azonban az új politikai pártok között lényegében konszenzus alakult ki az első szabad választások idején. Az 1990. május 2-án alakult új országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága május 14-i ülésén a kormánypárti és ellenzéki képviselők egyetértettek abban, hogy az állam és az egyház szétválasztásának útjában állnak a még működő „diszfunkcionális hivatalok”, vagyis az Egyházpolitikai Titkárság, az Országos Vallásügyi Tanács és a művelődési tárca Egyházi Főosztálya, melyek jövőbeni 107 Frenkl, 2002. 108 BALOGH—GERGELY, 2005. 1222. p. (A törvény 24. §. (4) bek-ben felsorolt, hatályon kívül helyezett jogszabályok az 1092/1989. (VI. 30.) MT. sz. határozatot nem említik — jóllehet valóban a törvény teremtette meg a lehetőséget az Országos Vallásügyi Tanács helyett új típusú fórumok kialakítására.) 109 Jellemzőnek véljük erre példaként említeni azt az elemzést (ADRIÁNYI, 2005.201-202. p.), mely szerint a „nemzeti vallásügyi tanácsban” (sic!) az egyházak „is” helyet kaptak. Azt írja továbbá, hogy 1989. október 20-án „áttették a parlamentbe a vallási tanácsot” (ekkor alakult meg, vagyis nem volt honnan „áttenni”, a Parlament egyébként is csak a helyszínt biztosította); „az eddigi titkárt, Glatz Ferenc kultuszminisztert elnökké és Sarkadi Nagyot titkárrá nevezték ki” (az elnök mindvégig Németh Miklós miniszterelnök volt, Glatz mindvégig elnökhelyettes); vagy a „bevett felekezeteknek” (köztük a — tanácsból hitelvi okok miatt egyébként kimaradt! —Jehova Tanúinak) 1-1 képviselője volt; s a választások után 1990. április 17-én (!) a miniszterelnök mellett felállított „vallási titkárságot” megszüntették. (Utóbbira egyébként május 21-én „a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkársága vezetőjének felmentéséről” szóló 1087/1990. (V.21.) MT. sz. rendelet értelmében került sor. TRHGy. 1990. II. 1647. p.) 42
