Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)
Az Országos Vallásügyi Tanács összetétele és működése
az izraelita felekezet 2 képviselője (a MIOK elnöke és a főrabbi), valamint 22 kisegyház 1—1 — különböző elnevezésű, beosztású — képviselője.76 Mindez nyilván az egyes egyházak nagyságrendjével, vezető testületéinek összetételével, történelmileg kialakult hierarchiájával állt összefüggésben. (Már a kortársak között is volt, aki figyelmeztetett, hogy előbb-utóbb a tanács összetétele parttalanná válhat, tekintettel az újonnan alakuló vallásfelekezetek számára.) De a kormány oldaláról is megfigyelhető ilyen bizonytalanság. Mint említettük, Pozsgay részvételére (holott a tanácsot felállító kormányhatározat előírta) nincs adatunk, ugyanakkor mindhárom ülésre meghívást kapott és kulcsszerepet is játszott Kulcsár igazságügyminiszter, nyilván azzal összefüggésben, hogy számos jogalkotási téma került a tanács elé. Az első, 1989. október 20-i ülésről kilencen kérték kimentésüket: Pozsgay az újonnan alakult MSzP elnökségi ülésén vett részt, 3 katolikus, 1 református püspök, valamint 4 kisegyház delegáltja, többnyire külföldi utazás miatt. Érdekes azonban, hogy több alkalommal is megjegyezték, hogy a távollévők gondoskodnak helyettesítésükről, vagyis a szervezők egyáltalán nem vették szigorúan a résztvevők névsorát, a meghívás nem adott személynek, hanem egyházi pozíciónak szólt.77 Nem is vették az összetétellel kapcsolatos dolgokat túlzottan komolyan, hiszen a tanács lényege az egyes problémák körültekintő megbeszélése, a kölcsönös tájékoztatás volt, formális határozatokat nem hoztak, azokat külön nem szövegezték. (Tekintettel arra, hogy a tanács nem rendelkezett hatósági jogkörrel, ennek nem is lett volna különösebb értelme.) Egyetien nyilatkozat esetében történt csak hasonló: az első ülésen a kirekesztés és az antiszemitizmus ellen foglaltak állást „közfelkiáltással” a jelenlévők. Az 1990. márciusi ülésre Sarkadi Nagy Barna megpróbált valamiféle ügyrendet összeállítani (egyébként a tanácsot felállító kormányhatározat értelmében), ezt azonban már érdemben nem nagyon tárgyalták. Nem pusztán azért, mert a jelenlévők érezték és tudták, hogy a pár napon belül bekövetkező választások nyomán új kormány kerül megalakításra (amely ráadásul politikai irányultságában, összetételében, az azt körülvevő politikai intézményrendszernek megfelelően eltérő lesz a Németh-kabinetétől), hanem inkább azért, mert a tanács hosszabb távú fennmaradása esetén sem lett volna szükség különösebben rigorózus belső szabályozásra. Egyeden kiegészítéssel próbálkozott a kormány, az „utolsó pillanatban”, április közepén hozott 1070/1990. (IV. 23.) MT. határozattal, amellyel bővíteni akarta az Országos Vallásügyi Tanács jogkörét (véleményezési jog biztosításával), valamint törölték azt, hogy a tanács elősegíti az egyházak egymás közötti kapcsolattartását. (Ez korábban is felmerült, tekintettel arra, hogy egy állami szerv feladatkörével nem összeegyeztethető, a tanács március 20-i ülésén Paskai László külön kitért erre.) Az összetétel tekintetében pedig — a korábbi ülések tapasztalatait formába öntve — nem határozták meg az egyes egyházak által delegálható képviselők számát.78 Mindez azonban már csak a kormány szándékait tükrözte, gyakorlati jelentősége a kormányváltás miatt nem is lehetett. 76 MAJTÉNYI—MIKÓ—SZABÓ, 2009. Iratok. 77 MAJTÉNYI-MIKÓ-SZABÓ, 2009. Iratok. 78 Ld. Dokumentumok, 1. pont. Ami pedig az egyházak egymás közötti kapcsolattartását illeti, érdemes megjegyezni, hogy ilyen irányú (állami jelenléttől teljesen független) kezdeményezés is született. 1990. január 16-án illetve február 9-én a történelmi egyházak által alakított „Magyarországi Egyházak és Felekezetek vezetőinek tanácskozó testületé” 1990. január 16-án és február 9-én is (az egyházak és a pártok kapcsolatával, valamint választásokon való részvétellel foglalkozó) nyilatkozatot tett, majd május 24-én nyűt levélben köszöntötte Antall József miniszterelnököt. Vö. 181. sz. jegyz. 34
