Fazekas Csaba: Az országos vallásügyi tanács, 1989–1990 (Budapest, 2011)
Az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése útján
Az egyházpolitikában azonban áprilisra egyértelműen a kormány kefébe került a kezdeményezés. A párt műhelyeiben és az AEH-ban készült koncepción az Igazságügyi Minisztérium is sokat dolgozott, a fentieknél kifinomultabb formában készítette el javaslatait. Az intézményi háttér reformját illetően egy, Kilényi Géza miniszterhelyettes részére március 29-én készült feljegyzés szerint az egyházakkal háromféle minőségű kapcsolattartást kell megvalósítani: adminisztratív (például az egyházak elismerése, nyilvántartásba vétele); politikai és feladat-megoldó (például oktatási, szociális stb. téren). Mindennek megvalósításával kapcsolatosan pedig így vélekedtek: „Minderre kormányzati szinten, az MT [= Minisztertanács] mellett célszerű egy konzultatív érdekegyeztető szervet létrehozni, és a szükséges csekély adminisztrációt az MT Hivatala láthatná el.”11 A törvény irányelveire12 vonatkozó, három nappal később megszületett minisztériumi javaslat erre az „Országos Egyházpolitikai (vagy: Egyházügyi) Tanács” elnevezést javasolta, felállítását az államfő vagy a kormányfő mellett egyaránt elképzelhetőnek tartotta. Mindezt — az 1988 végétől megfigyelhető, 1989 folyamán rendszeresen alkalmazott kormányzati törekvés jegyében — az egyházakkal, társadalmi szervezetekkel is megvitatták. Paskai László esztergomi érsek április 18-án kelt véleményében úgy fogalmazott, hogy ne „egyházpolitikai”, hanem „Országos Vallásügyi Tanács” legyen a konzultációs fórum elnevezése (később ez valósult meg), amelyet egyébként támogatott a „Vallásügyi Titkárság” tervével együtt, bár másokhoz hasonlóan ő is megjegyezte, hogy ezen új szervek szerepe nem elég világos.13 Az irányelvekről a kormány részére április 26-án benyújtott (az AEH elnöke és Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter által közösen jegyzett) előterjesztés a hónap elején rögzített elemeket és elnevezéseket tartalmazta, kiegészítve azzal, hogy a Minisztertanács mellett a „kormány egyházpolitikájának alakítása céljából” egy Vallásügyi Titkárság működjön, a májusra (Miklós Imre nélkül) átdolgozott változatban már — a később megvalósított — „Egyházpolitikai Titkárság” elnevezés szerepel. Utóbbi esetben is nyomatékosan szögezte le az előterjesztés, hogy e szerveknek semmiféle hatósági jogkörük nincs és nem is lehet.14 A tartalmi párhuzamok mellett talán a legfontosabb különbség, hogy a kormánnyal ellentétben Miklós Imre és a Politikai Bizottság nem a múlttal való szakítás szolgálatába áhította a törvénytervezet ügyét, hanem azt hangoztatták, hogy az állam egyházpolitikája eddig is eredményes volt, csak mostantól magasabb szintre emelik a kapcsolatokat. Miklós Imre április végi menesztése, valamint Németh Miklós május 10-i bejelentése (miszerint a kormány meg kívánja szüntetni az Állami Egyházügyi Hivatalt) azonban már nem a pártállami rendszert újra-fazonírozó, hanem rendszerváltó egyházpolitikai programot jelentett, akkor is, ha a kormány a nyilvánosság előtt törekedett az óvatos megfogalmazásokra. 11 IRM. KI. KF. ad 70.015/1990. I. 12 A jogalkotás rendjére vonatkozó hatályos szabályozás (elsősorban az 1987/11. te.) előírta, hogy a törvények elfogadása előtt a kormánynak külön ki kell dolgoznia a törvényjavaslatok irányelveit, majd annak széles körű egyeztetése (társadalmi vitája) nyomán az országgyűlés elé bocsátható törvénytervezetet. A vallásügyi törvénnyel kapcsolatosan ez a két folyamat 1989 júniusában kissé „összecsúszott”, az irányelvek mellett az Igazságügyi Minisztérium már a konkrét szövegjavaslaton is dolgozott, egyeztetéseket folytatott stb. 13 IRM. KI. KF. ad 70.015/1990.1. 14 IRM. KI. KF. ad 70.015/1990.1. 16
