Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

nek hatása ismerhető fel. Igaz, hogy ez a leszűkítés ugyanakkor az egyéni szabadság olyan mértékű kiterjesztését jelentette, amivel a rendi korban csak a kiváltságosok rendelkeztek. A kiegyezés után csak a társországoknak volt politikai önkormányzatuk, ezek ugyanis Magyarországgal mindössze állami közösséget alkottak ugyanazon király uralkodása alatt. Horvát-Szlavonországokat külön territóriummal bíró politikai nemzetnek ismerte el az 1868 :XXX. tc, annak fenntartása mellett, hogy a két ország századok óta mind jogüag, mind tettleg Szent István koronájához tartozott s a Pragmatica Sanctio is megállapította, hogy a magyar korona országai elválaszthatatlanok egymástól. A Szent Korona alá tartozott nemzetiségek közül a horvát, sziavon és dalmát volt az, amely a fejlődés legmagasabb fokára hágott, amikor külön területtel, külön politikai nemzetiséggel, a beligazgatásra, vallás- és közoktatásügyre, igazságügyre, törvénykezésre kiterjedő törvényhozási és kormányzati autonpmiával, a horvát-szllavon-dalmát országgyűlésnek felelős bánnal,' horvát törvényhozási, közigazgatási és törvénykezési nyelvvel, saját zászlóval és címerrel a magyarországi nemzetiségek sorából a társországok színvonalára emelkedett. A társországok konstrukciója az önálló nemzeti létre megérett nemzetiség önfennhatóságát a Szent Koronához való tartozás történelmi és közjogi kötelékeivel egyeztette össze. Annak ellenére, hogy az 1868:XLIV. tc. az egyéni szabadság álláspontjára helyezkedett, egyes nemzetiségek ha nem is politikai, de egyházi téren továbbfejlesztették, sőt kiépítették önkormányzatukat a nemzeti egyházak keretei között. Erdély a három nemzeten alapuló történelmi önkormányzatának feladásával, fenntartás nélkül egyesült Magyarországgal. A négy bevett vallásfelekezet azonban tovább működött s közülük az evangélikus egyház mindvégig megőrizte körülbástyázott önkormányzatát és szász nemzeti jellegét. Ugyancsak nemzeti jellegű maradt a görög katolikus egyház, mely a római katolikus egyháznak az államéletben elfoglalt elsőbbsége mellett a román és rutén hívek számára az 1868:XXXLX. tc alapján gyakran a protestáns, de vallási kisebbséget alkotó magyarokkal szemben is előnyös helyzetet biztosított. Amikor a kormány a magyar görög katolikusok részére Hajdudorogon püspökséget állított fel, a román nemzetiségi vezetők ezt egyházi önkormányzatuk legnagyobb sérelmének és a magyarosítás újabb eszközének igyekeztek a külföld előtt feltüntetni. A görög katolikus egyház keretében az 1868: IX. tc. a szerbeknek és románoknak olyan mértékű egyházi és ezen keresztül nemzetiségi önkormányzatot biztosított, amivel az ortodox egyház sem Szerbiában, sem Romániában nem rendelkezett. Az 1868:XLIV. tc. rendszerével tehát nem volt összeférhetetlen az önkormányzat gondolata. Azon túl, hogy a magyar politikai nemzetnek minden állampolgár, nemzetiségre való tekintet nélkül egyenjogú tagja, az állampolgárok egyéb viszonylatokban olyan testületi önkormányzattal rendelkezhettek, amelyek ha de jure nem is, ellen-