Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

„Nekünk ezzel kapcsolatban két aggályunk merülhet fel, amire vonat­kozólag remélem, hogy a magyar bíróság, amikor a törvényt alkalmazni fogja, kellő választ fog adni. Az egyik aggály az lehet, hogy ezzel a joggal a nem magyar anyanyelvű állampolgárok nemcsak élhetnek, hanem eset­leg vissza is élhetnek. A javaslatban kilátásba helyezett és főként a sajtó­vétségeknél igen súlyos büntetést nézetem szerint csak akkor szabad alkalmazni, ha az nemcsak egy nem magyar anyanyelvű, túlfinomult nem­zetiségi érzésű állampolgárnak érzületvilágát sérti, hanem ha az egy átlag jó német, román, szlovák vagy rutén érzésvilágába ütközik." 9 Radocsay László igazságügyminiszter erre a megjegyzésre válaszá­ban a következőket mondotta: „Azt méltóztatott mondani, a javaslat hiányossága, hogy csak szubjektív kritériumot állapít meg arra vonatko­zólag, hogy mi a nemzetiségi érzület megsértése. Hiszen még ha így volna, akkor sem kételkedem benne, képviselőtársam is elismeri, hogy a magyar bíróság helyesen fogja megállapítani, hogy mi a kritériuma ennek a bűncselekménynek. Itt meg kell állapítanom, hogy nem úgy van, ahogy méltóztatott mondani, mert hiszen ennek a bűncselekménynek objektív kritériuma van és pedig az, hogy ha lealacsonyító kifejezést használ valaki valamely nemzetiséggel szemben. Ebben a „lealacsonyító"-ban két­ségtelenül megvan az objektív kritérium is." 10 Az 1941 :V. tc. körül kialakult irodalomban is ellentétes néze­tek szűrődtek le a vétség szubjektív és objektív ismérvének kérdé­séről. Csekey István szerint a nemzetiségi érzület sokszor fel nem mérhető imponderabiliákból alakul ki, aminők a közösségi és egyéni színezetű lelki tényezők, továbbá különféle érzelmi és erkölcsi ele­mek. „Bármennyire szubjektív és irracionális elemekből is tevődik azonban össze a nemzetiségi érzület, mégis a bűncselekmény objek­tív ismertetőjeléül állapítja meg a törvény, ha valaki mást az országban élő nemzetiségre lealacsonyító kifejezés használatával vagy üyen cselekmény elkövetésével nemzetiségi érzületében meg­sért. A tárgyi ismertetőjel tehát a „lealacsonyító" fogalmában rej­lik. 11 Losonczy István rámutat arra, hogy a törvény 1. §-a a nem­zetiségi érzületet nem általában a sértéssel szemben, hanem csak bizonyos módon történő sértéssel, vagyis a lealacsonyító kifejezés használatával, vagy üyen cselekvés elkövetésével történő sértéssel szemben védi. Ezért ellentmondást lát egyrészt a jogtárgy korlá­tozott büntetőjogi védelme, másrészt a törvény alkotóinak a jog­tárgy értékessége és büntetőjogi védelmének szükségessége tekin­tetében elfoglalt álláspontja között. Erre nézve a törvény indoko­lása azt a magyarázatot tartalmazza, hogy a „lealacsonyító" jelző által „jellegzetesen jut kifejezésre az, hogy a nemzetiségi érzület megsértésének külső kinyilvánítása az illető nemzetiség kisebb­értékűségének kifejezésre juttatása". Az igazságügyminiszter ugyanerre utal, amikor a „lealacsonyító" jelzőnek objektív jelleget tulajdonít. Ezzel szemben Losonczy szerint „a jogsérelemnek ebből • 1939—1940. évi országgyűlési képviselőházi Napló IX. k., 142—143. 1. » Napló IX., 148. 1. 11 Csekey István: A nemzetiségi érzület büntetőjogi védelme. Kisebbség­védelem. IV. évf. 3—4. sz. Budapest, 1941. 4—5. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents