Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

lezettsége ugyanazon feltételek mellett áll fenn a 10. § értelmében, mint a felekkel anyanyelvükön való tárgyalásnak a 11. § 3. bekezdésében foglalt kötelezettsége. Ezekben az esetekben tehát a jegyzőkönyvnek azt a részét, amely a fél fontos nyilatkozatait tartalmazza, a fél kívánságára egész terjedelmében le kell fordítani s a fél az aláírást a lefordított szövegrészen teljesíti. A 4044/1919. M. E. sz. rendelet 9. §-a is előírta, hogy a közigazgatási hatóságok a magánosokkal való hivatalos érintkezésben azok nyelvét használják, feltéve, hogy az hatóságuk területén hivatalos, vagy jegyzőkönyvi nyelv.

4 A 4800/1923. M. E. sz. rendelet fentebb idézett 11. §-a e tekintetben gyakorlatiasabb volt, mert nem a nehezebben megállapítható jegyzőkönyvi nyelvhez, hanem az illető közigazgatási egységben valamely nemzetiség arányszámához kötötte a nemzetiségi nyelvnek a tisztviselők számára kötelező használatát. A nemzetiségi nyelvek elsajátítására a 4044/1919. M. E. sz., 5838/1920. P. M. sz. és a 4800/1923. M. E. sz. rendelet egyaránt két éves határidőt írt elő. A 4044/1919. M. E. sz. rendelet 15. §-ának 2. bekezdése szerint: „A jelenleg alkalmazásban levő köztisztviselők kötelesek a ha&ságuk területén élő nemzeti kisebbségek nyelvének elsajátítása útján gondoskodni arról, hogy a jelen rendelet nyelvi követelményeinek két éven belül megfeleljenek."

5 4 A 4044/1919. JVL E. sz. rendelet végrehajtásáról szóló 31.349/1920. K. M. sz. rendelet 3. §-a a kereskedelmi minisztérium fennhatósága alá tartozó hivatalos szerveknél a nemzetiségi nyelvhasználat gyakorlati keresztülvitele érdekében a következő rendelkezést tartalmazza: „Addig is, amíg gondoskodás történhetik arról, hogy nemzeti kisebbséglakta vidéken a kereskedelemügyi miniszter fennhatósága alá tartozó hatóságoknál, hivatalokban, intézeteknél, bizottságoknál és üzemeknél, mindenhol az illető nemzeti kisebbség nyelvében is járatos, és pedig lehetőleg az illető nemzeti kisebbséghez is tartozó egyének alkalmaztassanak: a hatóságok, hivatalok, intézetek, bizottságok és üzemek a hozzájuk oly nyelven intézett írásbeli megkereséseket, amely működési területeken hivatalos vagy jegyzőkönyvi nyelv, amennyiben azt nem értik, saját hivatalos nyelvükre; továbbá az ilyen megkeresésre hozott határozatukat, a megkeresés nyelvére való sürgős lefordítás végett, haladéktalanul a nekik e célra kijelölt fordító helyre, amennyiben pedig más ilyen hely számukra kijelölve nincsen, a kereskedelemügyi miniszterhez megküldeni kötelesek." Ez a rendelkezés tulajdonképen csak átmeneti jellegű és a köztisztviselőknek a nemzetiségi nyelvek elsajátítására kijelölt határidő lejárta, valamint a hozzáfűzött szankciók végrehajtása után tárgytalanná válik. Az 5838/1920. P. M. sz. rendeleti 7. §-a a nemzetiségek nyelvében jártas köztisztviselők alkalmazása tekintetében így rendelkezett: „A nemzeti kisebbségek valamelyikéhez való tartozás nem szolgálhat akadályul arra, hogy az államban bárki bármily hivatalt betöltsön és bármely méltóságra emelkedjék. Ennélfogva az 1919. évi 4044. M. E. számú kormányrendelet 15. §-a értelmében gondoskodni kell arról, hogy ott, ahol a törvényhatóság vagy község (város) hivatalos nyelve nem a magyar a pénzügyi közigazgatási hatóságok, hivatalok és bizottságok vezető állásaira a szükséges nyelvekben jártas és egyébként is képesített személyek alkalmaztassanak, a tisztviselők és egyéb közegek, illetőleg a kinevezett bizottsági tagok pedig megfelelő arányban ilyen személyekből álljanak." s A 88.283/1919. B. M. sz. rendelet 8. §-a ehhez a rendelkezéshez a következő magyarázatot fűzte: