Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

Az említett rendelkezések végrehajtása végett az idézett 4044/1919. M. E. sz. rendelet 16. §-a alapján a nemzeti kisebbségek miniszterével egyetértve a következőket rendelem." A bevezetés első bekezdése a további rendelkezéseket az 1868: XLIV. tc. 13. §-ával mintegy szembeállítva abból az elvből vezette le, mely szerint valamely nemzeti kisebbséghez való tartozásból előny vagy hátrány senkire sem háramolhat. A bíróságok előtti nemzetiségi nyelvhasználatnak azonban nemcsak elvi, hanem tételes jogi alapja is van az 1869 :IV. tc.-ben, mely egyrészt államosította az igazságszolgáltatást, de másrészt kimondta, hogy az 1868: XLIV. tc. 13. §-a, mely az államkormány által kinevezett bíróságok nyelvévé a magyart tette, „ezentúl is csak a felsőbb bíróságokra értetik

c< (6. § d). Ezáltal lehetővé tette, hogy az államosított első folyamodású bíróságok előtt a nemzetiségek épen úgy használhassák nyelvüket, mint ahogy azt az 1868:XLIV. tc. 7—11. §§ alapján azelőtt az önkormányzati bíróságok előtt tették. Ez a rendelkezés biztosította a bíróságok előtti nyelvhasználat tételes jogi folytonosságát.

4 4 A 4044/1919. M. E. sz. rendelet rendelkezései közül a 10. § a bíróságok előtti nyelvhasználat, a 11. § a bíróságok ügyvitelének nyelvét, a 15. § pedig a nemzetiségi állampolgárok bírói kinevezését és a bírók nemzetiségi nyelvtudását szabályozta. Ez utóbbi és az 1262/1920. I. M. sz. rendelet hozzáfűzött rendelkezéseit külön fejezetben fogjuk tárgyalni. A 4044/1919. M. E. sz. rendelet 10. §-a így szól: „Mindenki, akár felperesi, akár alperesi, akár folyamodói minőségben a törvény oltalmát és a bíróságok segélyét veszi igénybe, anyanyelvét is használhatja, feltéve, hogy az az illető bíróság területén hivatalos, vagy jegyzőkönyvi nyelv." Ehhez az 1262/1920. I. M. sz. rendelet 1. §-a a következőket fűzi: „Ezt a rendelkezést egyaránt alkalmazni kell a feleknek, akár polgári peres vagy nem peres, akár büntető ügyekben mind az alsó, mind a felsőbíróságokhoz intézett írásbeli beadványaira és szóbeli előterjesztéseire. Ügyvédek, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1911:1. tc. 97. §-a értelmében az ügyvédekkel egy tekintet alá eső személyek, akár saját ügyeikben, akár mint meghatalmazottak járnak el, mind írásbeli beadványaikban, mind szóbeli előterjesztéseikben mindenkor a magyar nyelvet kötelesek használni. A nem magyar nyelvű beadványokat a szükséghez képest hivatalból magyar nyelvre kell fordítani." E rendelkezések közül először is ki kell emelnünk a felsőbíróságokat, amelyeknek a hivatalos nyelve az 1868:XLIV. tc. szerint kimondottan és a 4800/1923. M. E. sz. rendelet szerint hallgatólag, kizárólag a magyar. A többi rendelkezést a későbbi jogszabályok nem érintették s a 4044/1919. M. E. sz. rendelet 10. §-át is a 4800/1923. M. E. sz. rendelet 12. §-ának 1. bekezdése — a felsőbíróságok kikapcsolásán kívül — csak annyiban módosította, hogy ez utóbbi valamely nemzetiségi nyelvhasználathoz a bíróság területén a lakosság legalább egyötödének azonos anyanyelvét kívánja meg. A 4044/1919. M. E. sz. rendelet 11. §-a így szól: „A bíróságok beadványokra, panaszokra, vagy kérelmekre hozott határozataikat a beadvány, panasz, vagy kérelem nyelvén is közlik a féllel, a kihallgatásokat, szemléket és más perbeli cselekményeket a kihallgatandó, illetőleg az érdekelt személyek nyelvén eszközlik, feltéve, 'íogy az az illető bíróság területén hivatalos, vagy jegyzőkönyvi nyelv.