Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

4. §. A magyar nemzetiségi politika és a nemzetiségek követelései 1848-ban. A társadalmi átalakulás és a nemzetiségi kérdés. — Wesselényi, az eíső nemzetiségi politikus. — Kossuth és a magyarosítás. — Széchenyi nemzetiségszemlélete. — A horvátok zágrábi kongresszusa. — A tótok liptószentmiklósi gyűlése. — A szerbek karlócai értekezlete. — A románszerb ellentétek. — A nemzetiségi kérdés a magyar országgyűlés előtt. — A magyar kormány nemzetiségi politikája. A magyar törvényhozás 1790-től 1848-ig bevezette a latin nyelv helyébe a magyar nyelvet a törvényhozás és a végrehajtó hatalom minden ágazatába és fokozatába. Ezzel megvalósította a századforduló nemzeti programmját, mely Beöthy Ákos szavaival abban foglalható össze, hogy a magyarság „ha állami és nemzeti hivatását teljesíteni akarja, a politikai nemzetiség kérdését össze kell kapcsolni a nyelvi nemzetiségével egyszerűen <azért, mert politikai és kulturális hivatását csakis államiságának nemzeti jellegével, valamint egy fejlettebb nemzeti élet nyilvánulásaival képes teljesíteni".

1 A magyarság nemzeti öntudatra ébredése

2 és az államszerkezet megmagyarosítása következtében azonban a nemzetiségek öntudatra ébredése is fokozatosan megtörtént és azok a szunnyadó nemzetiségi törekvések, amelyeket a társadalom rendi tagozódása és a latin közéleti nyelv semlegesített, egyszerre virulenssé váltak. A XIX. század elején azonban Magyarország már nem a középkor tömör magyarságú nagyhatalma, — mert az évszázados háborúk éppen a magyar elemet pusztították ki, a Habsburg-ház pedig magyar jellegéből is igyekezett kivetkőztetni az államot — hanem nemzeti öntudatra ébredő románok, tótok, horvátok, szerbek és rutének nemzetiségi konglomerátuma. Azokban az években, amikor a magyar államnyelvvé emelkedik, az utolsó évtizedek rohamos fej1 Beöthy Ákos: A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. II. rész, 2. k., Budapest, é. n., 266. 1. 2 Széchenyi 1831 július 17-én írja naplójában, hogy magyar nemzet még nincs, csak egyes elszórt emberek vannak. Kossuth 1843-ban is azt írja „Kiábrándulás" c. cikkében (Pesti Napló, 306. sz., dec. 7.), hogy nemzetet a hazában nem talált. A magyarság öntudatra ébredése, vagyis a modern értelemben vett nemzet kialakulása tehát nagyjaink minden erőfeszítése mellett is lassú és hosszú folyamat volt. Marczali Henrik: A nemzetiség történetbölcseleti szempontból. Budapest, 1905, 104. 1.