Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

V. FEJEZET. A magyarországi nemzetiségek tételes joga

szerzett állampolgársága pedig a házasságon kívül született kiskorú gyermekre terjed ki. A nagykorúság beálltának időpontjára annak a szerződő félnek a jogszabályai irányadók, amelynek állampolgárságát az egyezmény alapján az atya, illetőleg az anya megszerzi (VII. cikk). Az egyezmény VIII. cikke azt az elvi jelentőségű megállapítást teszi, hogy a jelen egyezmény alkalmazása során valamely személy nemzetiségének megállapítására az anyanyelv, vitás esetekben az illető személy minden befolyástól mentes nyilatkozata az irányadó. Nemzetiségi jogszabályaink között nem találunk olyant, amelyik általános érvénnyél mondaná ki, hogy az egyén nemzetiségének megállapítása milyen ismérvek alapján történik. Mégis a nemzetiségről alkotott magyar felfogásnak az objektív és szubjektív kritériumok rendszere közül az utóbbi felel inkább meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a nemzetiség megállapításánál az illető egyéni bevallása a döntő. Ez az álláspont szokásjogilag annyira általánossá vált és a gyakorlatba is annyira átment, hogy a törvényhozó nem tartolta szükségesnek tételes jogszabályba való foglalását. így nemzetiségi jogszabályaink közé különböző nemzetközi szerződések útján inkább olyan konkrét esetek vétettek fel, amelyek ettől az általános jogelvtől eltérnek. A magyar-szlovák egyezmény a nemzetiség megállapításánál az objektív ismérvet állítja előtérbe, amikor az anyanyelvet tekinti a nemzetiség reagensének, és csak másodsorban, vitás esetekben veszi az illető nyilatkozatát tekintetbe. De az egyezménynek ez a cikke kizárólag arra az esetre vonatkozik, amikor valakinek a nemzetiségét az egyezmény alkalmazása során kell megvizsgálni. Az egyezmény következtében magyar állampolgárrá vált szlovák nemzetiségű polgárok nemzetiségének elbírálása már az általános magyar jogszokás szerint történik.

5 Az egyezmény két következő cikke a közszolgálati alkalmazottakkal foglalkozik. Magyarország azokat a közszolgálati alkalmazottakat, akik a magyar állampolgárságot az egyezmény I. cikke 1. pontjának alapján (akiknek 1935 január 1. és 1939 január 1. napja között a bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt területen volt állandó lakhelyük) és V. cikkének rendelkezései alapján megszerezték, az előző esetben az egyezmény életbelépését követő három hónapon belül, az utóbbi esetben pedig legkésőbb az állampolgári eskü letételének napját követő három hónapon belül a vonatkozó magyar törvényes rendelkezések szerint, az 1938 november 2-i bécsi döntőbírói határozattal Magyarországhoz visszacsatolt területen utoljára betöltött állásuknak megfelelő szabályszerű elbánásban fogja részesíteni, amennyiben a tényleges szolgálatban korábbi helyükön előbbi állásuknak megfelelő elhelyezést nem nyernek (IX. 5 V. ö. „A német népcsoporthoz tartozókra vonatkozó különleges rendelkezések" c. § 3. pontjával, mely a bécsi magyar-német jegyzőkönyv I. fejezete bevezetésének 3. mondatát tárgyalja és a „népi németség" fogalmát határozza meg.