Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)
IV. FEJEZET. Nemzetiségi jogunk alapelvei
tásáról és állami segélyezéséről szóló 1894:XXXVL tc. felhatalmazta a kereskedelemügyi minisztert arra, hogy az alakítandó részvénytársasággal az ezen törvény mellékleteként becikkelyezett szerződést az államkincstár nevében megkösse. A szerződés 2. §-a szerint: „A magyar folyam- és tengerhajózási részvénytársaság székhelye Budapest, hivatalos ügykezelési nyelve a magyar. — A horvát-szlavón területen a külső ügykezelés nyelvére nézve a fennálló törvényes határozmányok irányadók." 7. Az 1868:XLIV. tc. 13. §-a kimondta, hogy az „államkormány által kinevezett minden bíróságok hivatalos nyelve kizárólag a magyar." Ez a rendelkezés nemcsak a bíróságok tagjainál tételezte fel a magyar nyelv ismeretét, hanem az esküdtek, ügyvédek és közjegyzők tekintetében is maga után vonta minősítő kellékképen a magyar nyelv tudását. a) Az esküdtbíróságolaról szóló 1897:XXXÍII. tc. 4 .§-a szerint esküdt csak az a magyar honos férfi lehet, aki „az állam hivatalos nyelvét, Fiúméban pedig az olasz nyelvet érti, azon írni és olvasni tud." E rendelkezés ellen nemzetiségi részről sok kifogás hangzott el, de gyakorlatilag nehezen lett volna elképzelhető, hogy a magyar nyelven folyó tárgyalás alapján az ítélet meghozatalához olyan esküdt járuljon hozzá szavazatával, aki a tárgyalás nyelvét nem ismeri. Azt, hogy a rendelkezésnek nem volt nemzetiségellenes éle, Fiume példája igazolja, ahol viszont természetszerűen az olasz nyelv ismerete szerepelt az esküdtek minősítő kellékeképen. b) ' Az ügyvédi rendtartás tárgyában alkotott 1874:XXXIVl tc. 6. §-a előírta, hogy „az ügyvédi vizsga, Fiume területére nézve fennálló gyakorlat fenntartásával, az állam hivatalos nyelvén teendő le." Ezt a törvényt az ügyvédi rendtartásról szóló 1937 :IV. tc. 164. §-a hatályon kívül helyezte. De már azelőtt az egységes bírói és ügyvédi vizsgáról szóló 1913:LIII. tc. 2. §-ának 3. bekezdése is kimondta, hogy: „A vizsga nyelve a magyar. Fiume városára és kerületére nézve a fennálló gyakorlat érintetlenül marad." Ezekkel a rendelkezésekkel összhangban intézkedik a 4800/1923. M.. E. sz. rendelet 12. §-ának 2. bekezdése, amikor az ügyvédek számára a bíróságok előtt kötelezővé teszi az államnyelv használatát. c) A közjegyzőkről szóló 1874:XXXV. tc. 2. §-a és az azt módosító 1886 :VH. tc. 1. §-a a közjegyzők minősítő kellékei közt egyaránt előírta az állam hivatalos nyelvének teljes ismeretét. Ez nem képezett új feltételt, mivel a közjegyzői kinevezés feltételeképen ugyanakkor az ügyvédi vagy bírói vizsga letevése is szerepelt, amelyeknek a nyelve a magyar. A bírák és ügyészek nyelvtudását, mint minősítő feltételt, egy következő fejezetben fogjuk tárgyalni. 10 10 E fejezetben tartjuk még szükségesnek megemlíteni, hogy a kivándorlásról szóló 1909:11. tc. 22. §-ának utolsó bekezdése szerint: „Az ország területén kötött szerződés (t. i. a szállító vállalkozó és kivándorló közti szerződés) magyar nyelven vagy hasábosán: magyar nyelven és a kivándorlók anyanyelvén állítandó ki."
