Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

I. FEJEZET. A magyar államnyelv bevezetése és a nemzetiségi kérdés

megajánlásokra s ezt az alkalmat használta fel az országgyűlés nyelvi követeléseinek érvényesítésére. Az 1807. évi országgyűlés első törvénycikke a rendkívüli viszonyokra való tekintettel 12.000 újoncot ajánlott meg a magyar ezredekhez. A megajánlást azonban a karok és rendek feltételekhez kötötték. Mivel — a törvény szerint is — az önkéntes katonák toborzásának legfőbb akadályai közé számít az a körülmény, hogy a katonák anyanyelvüket nem értő tisztek századaiba osztatnak be s így a parancsoknak sem adásában, sem elfogadásában egymást nem értik meg, s az ebből keletkező nehézségek az újoncokat és a többieket is elidegenítik a katonai pályától, Őfelsége a szolgálat érdekében olyan értelmű intézkedést ígért, mely szerint a magyar ezredek fő- és altisztjeiül olyanokat fog alkalmazni, akik az azokban kiválólag használt ,Jiazai nyélveket" elengedhetetlenül bírják 19. §). A „hazai nyelv" fogalma két évtized alatt érdekes változáson ment keresztül. Eredetileg a latin nyelvet jelentette. Az 1805: IV. tc. már hazai magyar nyelvről beszél, most pedig az újoncmegajánlással kapcsolatban hazai nyelvekről történik említés, ami alatt a Magyarországon divatozó nyelvek értendők, tehát az 1807:1. tc.-ben bizonyos kisebbségvédelmi rendelkezéssel is találkozunk. Ez a törvény azt is kimondta, hogy mivel a katonai pálya választásának legnagyobb ösztönzője a megérdemelt előléptetés és jutalom, a karok és rendek megismétlik Őfelségéhez az 1792 :IX. tc.-ben intézett kérésüket, hogy a magyar és határőrezredek élére fő- és törzstisztek, tehát tábornokok gyanánt is született magyarok állíttassanak, a kiválóbb hadiérdemeket pedig nemeslevelek, telkek és jószágok adományozása útján jutalmazzák (10. §). Az 1830:VIII. tc.-ben a karok és rendek hálájukat fejezik ki Őfelségének azon jóságáért, mellyel intézkedett, hogy a magyar ezredek, ideértve a határőrvidékieket is, valamint az összes belföldi katonai parancsnokságok a magyar okiratokat elfogadni tartoznak. Az 1840:VII. tc.-ben Őfelsége arra vonatkozóan is intézkedést ígért, hogy „a magyar ezredeknek kormányai a magyarországi törvényhatóságokkal magyar nyelven levelezzenek". (9. §.) A magyar közjog ősi hagyományai szerint a törvényhozás hatalma a törvényesen megkoronázott királyt és az országgyűlést közösen illeti meg. II. József alkotmányellenes uralkodása után ezt a tételt az 1791 :XII. tc. ismét törvénybe iktatta. Az országgyűlés két részből állott. Az alsó tábla tagjai a királyi személynök elnöklete alatt a kir. tábla ülnökei és ítélőmesterei, a vármegyék követei, a káptalanok küldöttei, a nemesi földbdrtokú javadalmat élvező apátok, prépostok, a szabad királyi városok követei, a szabad kerületek követei, a társországok két követe, végül az országgyűlésre el nem jött főpapok és főurak s ezek özvegyeinek a követei voltak. Ezek közül a megyei követek játszották a főszerepet, mert a megyéknek külön-külön egy szavazatuk volt, míg az összes szabad királyi városokat, szabad kerületeket és az egyházi rendet csak egy-egy szavazat illette meg. A távollevők kin étéinek csak fetezó-