Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

III. FEJEZET. Nemzetiségi politika a kiegyezéstől napjainkig

A nemzetiségi prográmm a magyar közvéleménynek a nemzetiségeket egyáltalán számbavevő részében nagy ellenhatást váltott ki s ilyen belső meghasonlással közeledett az ország a millenium felé, amit a nemzetiségek arra használtak fel, hogy Magyarország ellen a külföldön tüntetéseket rendezzenek

25 és világgá kürtöljék az ezeréves elnyomásnak néhány évtizeddel azelőtt még ismeretlen fogalmát. Br. Bánffy Dezső, a milleniumi évek miniszterelnöke kétségtelenül a leghatározottabb és legkövetkezetesebb képviselője volt annak az irányzatnak, mely az egységes nemzeti állam kiépítését tartotta mindenekfelett álló céljának. E tekintetben végkép szakított Deák és Eötvös törvényével, mely szerinte " olyan engedményeket tett, amelyek a nemzeti állameszmével összeegyeztethetetlenek, szakított a kor kedvenc gondolatával, a jogállam eszméjével s ideáljának „a legsovinisztikusabb értelemben vett, magyar irányban fejlődött magyar államot" vallotta. Lemondása után könyvben is kifejtette a nemzetiségi kérdésről vallott nézeteit.

26 Bánffy a dualizmus alapján áll, mert ezt tartja a legbiztosabb alapnak ahhoz, hogy Magyarország meg tudja valósítani az egységes nemzeti államot, mint az osztrák-magyar monarchia leendő súlypontját s mint az egyetlen biztosítékát annak, hogv a legsovinistább értelemben egységesített magyar állam trónján ezzel az irányzattal együttérző dinasztia üljön. Semmiféle olyan közjogi követelménnyel nem állott elő az uralkodónál, mely ott visszatetszést kelthetett volna, mert így akarta megvásárolni a szabad kezet sovinista nemzetiségi politikája keresztülviteléhez. E tekintetben felfogása a Mocsáry koncepciónak épen az ellenpólusát képezi. Moosáry a kossuthi hagyományok szellemében a nemzetiségekkel való összefogással akarta kiküszöbölni az osztrák befolyást és a dunai konfederációval Magyarországra helyezni át Középeurópa politikai súlypontját. Bánffy világosan állítja fel a tételt: Magyarország vagy nemzetivé válik, vagy a szláv és román törekvések prédája lesz. Hibáztatja az addigi nemzetiségi politikát, mert az nem ismerte fel, hogy a nemzetiségeknek adott kedvezmények az ő kezükben csak átmeneti eszközt képeznek az egységes magyar nemzeti jelleg megbontására. A jogegyenlőség elvi alapjáról ő sem tér le, de erre nézete szerint az egységes magyar állam megvalósulásáig csak olyan mértékben szabad törekedni, amennyiben az az egységes magyar nemzeti jellegnek gátat nem vet. Ha eltekintünk attól a kérdéstől, hogy Bánffy nemzetiségi politikája hogyan viszonylik a hagyományos magyar nemzetiségszemlélethez, mely a XDÍ. század folyamán Széchenyi, Wesselényi, Deák és Eötvös személyében öltött testet s csak abból a szempontból tesszük vizsgálat tárgyává, — ami minden politika helyességének ismérve — hogy tudniülik sikerre vezet-e, akkor azt látjuk, hogy a Bánffy által ajánlott eszközök nagyon szegényesek ahhoz a nagy célhoz viszonyítva, amelyet elérni akart. A magyar társadalomnak sze25 Stoica, Sever: Mileniul. Cíuj 1934, 176 1. 28 Br. Bánffy Dezső: Magyar nemzetiségi politika. Budapest 1903, 217 1. XT ' . 259