Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

13. §. A nemzetiségi törvényjavaslat képviselőházi részletes vitája. A román és szerb képviselők többsége kivonul a részletes vita meg­kezdése előtt. — A Ház részleteiben is letárgyalja és elfogadja Deák Ferenc törvényjavaslatát Csengery Imre, Gál János, Bobory Károly és Tisza Kálmánt módosításaival. A nemzetiségi törvényjavaslat részletes vitája az országgyűlés képviselőházának november 29-i CCCXXVIH. ülésén zajlott le. Az elnöki bejelentés után a román és szerb képviselők nevében két rövid nyilatkozat hangzott el, mely szerint nem kívánnak résztvenni a Ház által elfogadott Deák-féle javaslat részletes vitájában. Mocsonyi Sándor: „... Az alapelv, mely e javaslatban foglal­tatik, az én és elvtársaim legbenső meggyőződésével egyenes ellen­tétben áll, és miután más részről a részletes vita alkalmával tehető módosítások alapján az alapelvet megváltoztatni nem lehet, kény­telen vagyok, meggyőződésem szerint, legmélyebb sajnálattal ki­jelenteni, hogy én és elvtársaim nem tudjuk lelküsmeretünkkel összeegyeztetni, hogy az e kérdés tárgyalásával járó nagy felelős­séget magunkra vállaljuk.. ." l Miletics Szvetozár: „... Örömmel constatálom, hogy többet nem lehet azon taktikát praktizálni s használni, hogy mondassék vagy lapokban és más úton hirdettessék, hogy a kisebbség indítványát csak azon két-három, úgynevezett túlzó ember programmja képezi, miután az öt napi vita megmutatta, hogy az nemcsak két-három, hanem minden román és szerb programmja (Fölkiáltások: Össze­sen csak 24!) amennyien vagyunk (Fölkiáltások: 24-é!) egy és más kivételével, valamennyi szerb s román nemzetiségű tag pro­grammja. Meg vagyok győződve, hogy ez az egész román és szerb nép programmja volt és lesz. (Nagy zaj között elvtársaival együtt távozik.) "2 Ivacskovics György, a Temes megyei csákovai kerület képvise­lője, óvást emel Mocsonyi és Miletics kijelentései ellen. Minden választókerületben több nemzetiség van és itt mindenki nem nem­zetiségi, hanem országos képviselő. Aki csak egy nemzetiséget akar képviselni, az tegye le a mandátumát. 3 1 Napló 175. 1. 2 Napló 175. 1. s Napló 176. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents