Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

Kvassay László, a Trencsén megyei m. varinyi kis-újhelyi kerület képviselője, a nemzetiségi törvényjavaslatot a lefolyt húsz év egyik szüleményének tekinti, ami azért keletkezett, mert a politikai és nemzetiségi szabadság között különbség tétetik s e nézet leginkább a nem magyarajkú nemzetiségek szóvivőinél vert gyökeret. A kettőt azonban nem lehet szétválasztani s mivel a nemzetiségi szabadság az általános politikai szabadság alá esik, ez pedig biztosítva van, a javaslat tulajdonképen felesleges. Tótajkú választói nevében kijelenti, hogy a kisebbségi javaslat Magyarország feloszlásának csiráját foglalja magában. A nem magyar polgárok érdeke is össze van kapcsolva a közös haza érdekével s a kisebbségi javaslat ezt a köteléket akarja meggyöngíteni. Az idézett javaslat első szakaszában foglalt államegység „ha nem szatíra, bizonyára merő phrasis és semmi egyéb".

65 Az ő tót választóit földrajzi fekvésük, anyagi és szellemi érdekeik arra utalják, hogy a magyarral egy erős államot képezzenek. Amíg a déli szlávok önállóságra vágynak, az északiak pedig szorosabb egységre, mert előttük játszódott le a lengyel tragédia s ez kiábrándította őket a pánszláv gondolatból. Kijelenti, hogy a magyarok senkit sem magyarosítottak el s a magyar nyelv terjedése az értelmiség körében természetes. Mivel a magyar nyelvnek a törvény korlátain belüli uralma a hazában azonos a szabadság uralmával és miután a nem magyarajkú nemzetiségek szóvivőinek igényeit úgysem lehet kielégíteni, Deák javaslatát fogadja el, mint amelyik az egyéni szabadságnak leginkább. megfelel.

66 Vlad Alajos, a Krassó megyei nagy-zorlenci kerület képviselője szerint Mocsonyi az észjog, Dobrzánszky a tételes jog alapján kimerítette már a tárgyat s ezért ő csak néhány megjegyzésre szorítkozik. Cáfolja azt a nézetet, mely a nemzetiségi kérdést az utolsó húsz év szüleményének tekinti és arra hivatkozik, hogy a románok már önálló állami életet éltek Erdélyben, amidőn a magyarok Pannóniába jöttek. Anonymus szerint a románok a magyarokkal szövetségre léptek és 1438-ig Erdélyben nemzeti életet éltek, mikor a három nemzet uniója néppé degradálta őket s azóta küzdenek negyedik nemzetté való elismertetésükért. Részleteket olvas fel a Supplex Libellus Valachorumból s azt bizonyítja, hogy ezek a követelések megegyeznek a kisebbségi törvényjavaslat gondolatmenetével. Ez a hang csendül ki az 1848 május 13-i balázsfalvi határozatokból is, amit az erdélyi országgyűlés szintén nem vett tekintetbe. Tiltakozik az ellen, hogy a nemzetiségi képviselők a reakciót szolgálták volna, hiszen követeléseiket a Bach-korszak sem honorálta. Az októberi diploma után az 1861. évi országgyűlés bizottsága szabadelvű javaslatot készített, de ahelyett, hogy most ezt vették volna tárgyalás alá, új bizottságot alakítottak, ennek javaslatai azonban egyik felet sem elégítik ki. Bírálja és szembeállítja