Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

9. §. A hat országos nemzet minden népiskoláiban, felsőbb művelési és tanintézeteiben saját nemzeti nyelvük az oktatási nyelv. Az egyes nemzetek nemzeti és illetőleg vallásbeli művelő és tanintézetei, a tanterv általában való összhangzásának föltétele alatt, hasonló államintézetekkel egyenlőknek nyilváníttatnak és mindazokban, amelyekben az ország prag­matikai történelme előadatik, egyúttal saját nemzeti történelmük is köte­lezőleges tárgyként előadandó. Az egyházi és iskolai községek, hatóságok és intézetek, valamint minden a 8. §-ban kitett célokra szolgáló intézetek, társulatok és egyletek jogában áll belső éâ külső közlekedésükben, maguk közt, a kormánnyal és illetékes hatóságokkal szemben, saját nemzeti nyel­vüket használni s a kormánytól és az illetékes hatóságoktól ugyanazon nyelven szerkesztett határozatokat és válaszokat kívánni. 10. §. Az országos egyetemnél az országos nemzetiségek számára való nyelvi és szépirodalmi tanszékek mellett még a hazai törvényeknek nem­zeti nyelvükön való előadására is tanszékek állíttassanak, ugyanezen nyel­vében megengedtetvén egyszersmind más szakok számára is a magán­tanítások (docenturák), valamint a vizsgák letétele is minden előadási nyelven. Ugyanez rendeltetik az országos jogakadémiákra nézve is, de csak az illető országrészekben erősen képviselt nemzetiségeket illetőleg. A fennálló állami közép- és felsőiskoláknál vagy tanintézeteknél, az azok­ban képviselt nemzeti elemek tekintetbe vétele mellett, tannyelvül szint­úgy azon népesség nyelve lesz behozandó, amelynek körében azok talál­tatnak; és olyan országos nemzetek közepett, ahol ilyetén intézetek hiány­zanak, azok megfelelő számban országos erővel, vagy a körülményekhez mérve, államsegéllyel lesznek felállítandók. 11. §. A jelen törvény alaprendeletei, jelesül az 1. és 2. §§-ban fog­laltak, az ország alkotmányának alkatrészét képezik. 12. §. Eme törvény, a 2. §-ban elrendelt kikerekítés előtt is fogana­tosítható intézkedéseire nézve azonnal, a többieket illetőleg pedig annak > idejében fog végrehajtatni; s e törvény rendeleteivel ellenkező minden előbbi törvények és rendeletek ezennel eltörlötteknek nyilváníttatnak. Branovácsky István m. k. Újvidék város képviselője. Hodosiu József m. k. Zaránd m. brádi ker. képv. Borlea Zsigmond m. k. Zaránd m. nagyhal­mágyi ker. képviselője. Mocsonyi Sándor m. Temesmegye rittbergi ker. képviselője. Medán Endre m. k. remetei ker. képviselő. Pap Gergely m. k. K. Szolnokmegye sz. csehi ker. képviselője. Popovics Desseanu János m. k. Aradmegye mária-radnai ker. orsz. képviselője. Trifunácz Pál s. k. basahidi vál. ker. képviselője. Jonesco Demeter s. k. Arad­megye pécskai ker. képviselője. Sztratimirovics György m. k. n.-becskereki követ, Romariu Sándor m. k. Biharm. csékei kerülete képv. fentartással mint minimumot. Mocsonyi Antal m. k. Aradm. világosi kerülete képvise­lője. Babesiu Vincze m. k. krassómegyei szászkabányai ker. képviselő. Varga Flórián m. k. Aradm. szt.-annai ker. képviselője. Popovics Zsigmond s. k. aradm. butyini ker. képviselő. Dr. Szvetozár Miletics m. k. ó-becsei képviselő. Manojlovics Emil m. k. verseczvárosi képviselő. Dimitrievics Miklós m. k. kulpini vál. ker. képviselő. Mocsonyi György m. k. Temesm. moraviczai ker. képviselője. Csernovics Péter m. k. Papp Zsigmond m. k. Millutinovics Szvetozár m. k. Bácsmegye tovarisovai ker. képviselője. Dobrzánszky Adolf m. k. Sárosmegye makoviczai .vál. ker. képviselője. Wlád Alajos m. k. A nemzetiségek képviseletére vonatkozó, miniszterek iránti javaslattétel fentartásával Mocsonyi András m. k. krassóm. lugosi ker. képviselő, Maniu Aurél m. k. krassóm. facseti ker. képviselő.

Next

/
Thumbnails
Contents