Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika (Budapest, 1944)

II. FEJEZET. A nemzetiségi törvény megalkotása

Kénytelenek vagyunk továbbá ' azon lehető vád ellen is tiltakozni, mintha egy felső-magyarországi szláv kerületnek (horno uhorske slovenské okolie) alakítása hazánknak történeti jogok és positiv törvények által szentesített egységes integritása ellen lenne irányozva. Már Szent István királyunk a maga végrendeletében figyelmezteti Imre fiát arra, hogy: „regnum unius lingvae imbecille et fragile est"; már ő azon atyai tanácsokat adja neki, hogy az országban lakó különféle népek szokásait és erkölcseit tiszteletben tartsa ; már ő alatta e honnak egységes integritása az abban lakott népek egymás közti jogegyenlőség elvére lőn fektetve. Hogy azonban Szent István ideje óta ezen népek saját egyéni öntudattal bíró nemzetekké fejlődtek, s hogy ennek folytán hazánk egységes integritása nem többé a faj, de a nemzeti jogegyenlőségben kényteleníttetik alapjait keresni, az sem a mi hibánk, sem a mi érdemünk, de okvetetlen kifolyása azon haladásnak, mely az Isten törvényeiből eredvén, útjában emberi törvények által fel nem tartóztathatik, se pedig vissza nem utasíttathatik. Ezen haladást el nem ösmerni annyit jelentene, mint egyes nemzetek életében, valamint egyes államok fejlődésében is nem ismerni el a hatalmasan nyilvánuló isteni gondviselést. A legközelebb lefolyt olaszországi történetek nyilván tanúskodnak arról, hogy emberek által alkotott positiv törvények s históriai jogok nem állhatnak ellent egy magasabb jogból s törvényből eredő eseményeknek; Éjszak-Amerika példája eléggé bizonyítja azt, hogy az állam alkotmányába s szervezetébe beszőtt erkölcsi bűn előbb-utóbb magán az alkotmányon bosszút áll és hogy az egyedüli legitimitás erejével nem lehet alkotni s fenntartani oly egységet, mely az erkölcsiség s a természet törvényeivel ellenkezik. Mi hazánkat hasonló bűntől megóvni óhajtjuk akkor, amidőn a Szent István által választott alapokon tovább építeni s hazánk egységét a kor szellemével s az élet szükségeivel megegyező államszervezet által biztosítani kívánjuk. Nekünk nem elég, hogy az országgyűlés cikkelyeiben álljon: „regnum indivisibile et propriam habens constitutionem " ; mi azt akarjuk, hogy ezen egység magától az előrehaladó élet szükségeiből kifejlett természetes s egyszersmind erkölcsi alapra legyen fektetve. Mint már feljebb emiitők, ezen természetes s erkölcsi alap egyedül a meglevő nemzetek egyediségének tettleges elösmerésével életbe léptetett valóságos nemzeti jogegyenlőségben található fel, mert szeretett hazánk csak így lesz képes a bennlakó népek legszentebb érdekeit magában összpontosítani, csak így lesz képes megadni nekik azt, amit másutt fel nem találhatnak, csak így válhatik ő valamennyi nemzetek által egyaránt szeretett édes anyává, mely épen azért, mert fiai közt születési rangkülönbséget nem ösmer el, közelgő veszély esetére valamennyi fiaira egyaránt fog támaszkodhatni, valamennyi fiaitól egyforma támaszt, egyforma áldozatot fog igényelhetni. Mi, kik e haza nemzeteinek közös történeti múltjában az isteni gondviselésnek közös jövőre mutató ujját szemléljük, kik igen jól érezzük s tudjuk azt, hogy az általunk lakott Felső-Magyarországnak fekvése, s anyagi és szellemi érdekeink s szükségeink, továbbá a mindennapi viszonyos érintkezés s forgalom, sőt még vérségi kötelékek által is testvéreinkkel a magyarokkal egy természetes és erős egésszé köttetünk össze: mi nem lehetünk ellenei szeretett hazánk egységének s integritásának. Senki se keresse tehát az általunk elérni kívánt felső-magyarországi szláv